Közjegyzők tapasztalata szerint majdnem minden hagyatékban található gépkocsi és értékpapír. Utóbbi – a feltételezéssel ellentétben – nem kizárólag részvényt jelent, hanem például kincstárjegyet és más állampapírt is. A kedvező hozam miatt szívesen élnek az ilyen befektetési lehetőséggel a vidéken élő kispénzű emberek, főként, mert a postán is elérhetik az értékpapírokat. Kapás Katalin, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke lapunknak elmondta, általában néhány százezer forintos, esetleg egymilliós tételben kell az értékpapírokról határozniuk a közjegyzőknek az egyes ügyekben. Az örökségnek ezt a részét eddig nem terhelte illeték, január elsejétől azonban fizetniük kell az örökösöknek. Mégpedig legalább 11 százalékot. Az illeték mértéke aszerint nő, hogy milyen távoli rokonról és mekkora összegről van szó.
A gépkocsik öröklésekor eddig is kiszabtak illetéket a hengerűrtartalom alapján. Korábban figyelembe vették az autó életkorát, forgalomba helyezésének évét is. A régi, nyilván kisebb értékű kocsik után akkoriban kevesebb illetékhez jutott az állam. Ez azért volt fontos, mert az idős emberek hagyatékában is mind gyakoribb ugyan a nagy értékű gépjármű, de még mindig sok az értéket szinte alig képviselő régi autó. Az ilyen juss csak gond az örökösöknek, de kénytelenek elfogadni, mert másként nem tudnák elérni, hogy a hatóság kivonja a járművet a forgalomból. Ehhez viszont meg kell fizetniük az illetéket, melynek mértéke most még emelkedik is. Az 1890 köbcentinél nagyobb hengerűrtartalmú autók esetében januártól az illeték köbcentinként 15 helyett 20 forint lesz.
Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a hétvégi ház öröklési illetéke akkor sem kedvezményes, ha az építményt lakásként használta a korábbi tulajdonosa. Gyakran előfordul ugyanis, hogy az üdülőt átminősítik lakóházzá, mert például a zártkerti területeket bevonja a belterületbe az önkormányzat. Ilyenkor a tulajdonosnak kell a változást bejelentenie a földhivatalban. A mulasztás következményeit nemritkán az örökösök viselik, hiszen az üdülő illetéke sokkal magasabb, mint a lakóépületé.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái
