Tovább nőtt az állam adóssága

Hazánk államadóssága meghaladja a 11 796 milliárd forintot – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatójából, amely szerint idén 888 milliárd forint kamatot törlesztünk. A kormányváltáskor az adósság 8280 milliárd volt. A költségvetésben november végéig felgyülemlett 1435,1 milliárd forintos hiány százmilliárddal több az idei évre tervezettnél.

2004. 12. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 1200 milliárd forinttal nőtt az idén az államadósság – adja hírül a PM. Az öszszefoglaló szerint az adósság mértéke immár eléri a 11 796 milliárd forintot, amely azt jelenti, hogy a kormányváltás óta 42 százalékkal növekedett hazánk államadóssága. Az eladósodás felgyorsulásával párhuzamosan megnövekedtek a kamatfizetési terhek is: az idei év első tizenegy hónapjában csupán adósságszolgálatra 832 milliárd forintot kellett kifizetnie a központi büdzsének.

Az államadósság finanszírozási igénye is megugrott, hiszen a tavalyi kétmilliárd és az idei hárommilliárd eurós finanszírozás után jövőre már 3,5 milliárd euró (mintegy 865 milliárd forint) összegű kötvénykibocsátásra lesz szüksége hazánknak ahhoz, hogy finanszírozni tudja a költségvetés hiányát.
A pénzügyi tárca tegnap nyilvánosságra hozta az államháztartás legfrissebb adatait is: eszerint százmilliárd forinttal haladja meg a teljes idei évre tervezett mértéket a költségvetésben november végéig felgyülemlett hiány, amely jelenleg 1435,1 milliárd forintra rúg. A deficitadat jelentős romlást mutat a tavalyi mutatókhoz képest, 2003. november végén ugyanis az államháztartás hiánya 1130,9 milliárd forintot tett ki, tehát a költségvetés idei túlköltekezése több mint 25 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi mértéket.
Katona Tamás, a PM politikai államtitkára tegnap elmondta: a jelenlegi adatok alapján eredményszemléletben 4,5 százalékos lesz az idén a GDP-arányos deficit, a magán-nyugdíjpénztárakba átutalt összegek nélkül számítva az államháztartás adatait, miközben a gazdaság éves szinten várhatóan négy százalékkal bővül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.