A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége azt javasolja tagjainak, hogy tegyenek meg mindent a phuketi és Maldív-szigeteki utasok kárenyhítéséért – közölte Molnár Gabriella, a szervezet elnöke. Elmondta: a katasztrófa vis maiornak számít, így nincs szerződéses kötelezettségük az irodáknak, mivel ilyenkor a biztosítók sem fizetnek. Mégis fölkérték a szövetségbe tartozókat, hogy a lehetetlenné vált utazások helyett ajánljanak fel más szolgáltatást, amit persze nem kell elfogadniuk az utasoknak. – Arra kértük tagjainkat, hogy a szolgáltatóktól visszakapott összeget maradéktalanul fizessék ki a károsultaknak – tette hozzá Molnár Gabriella.
Nem juthatnak hozzá viszont az itthon maradók a föl nem használt repülőjegyük árához, mert a charterjáratokat az irodák már előre kifizették. A repülőtársaságok nem értékesíthetik a lemondások miatt üresen maradt helyeket.
– A velünk szerződésben álló utazási irodák visszajelzései alapján töröltük a Malév-járatokat azokra az üdülőhelyekre, amelyek látogatását a Külügyminisztérium nem javasolja – tudatta lapunkkal Németh Krisztina, a légitársaság kommunikációs igazgatója. – Szintén az utaztató cégek igényei szerint a következő egy héten belül két gépet indítunk, hogy hazahozzák a kint rekedteket. Január elsején utasok nélkül indul repülő Budapestről a Maldív-szigetekre, és január másodikán 14 óra 25-kor érkezik Ferihegyre a még kint tartózkodó, körülbelül 175 turistával. Szintén üresen repül a január 3-ára tervezett Dubai–Phuket charterjárat Thaiföldre, és január 4-én elhozza mindazokat, akik a hazautazás mellett döntenek.
Elterjedt a hír, hogy azért nem fizetnek az irodák a lemondott utakért, mert a külügy nem tiltotta meg a térségbe az utazást. Takács László, a Külügyminisztérium konzuli osztályának helyettes vezetője lapunknak elmondta: a tárcának nincs ilyen jogosultsága.
– Csak annyit tehetünk, hogy figyelmeztetünk a veszélyre, és nem javasoljuk a kinn tartózkodást – közölte Takács. – Akik ezek után is oda utaznak vagy utaztatnak, azok a saját felelősségükre teszik.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái
