Válságban Saron kormánya

A baloldali Munkapárttal és ultraortodox pártokkal próbálja megerősíteni kisebbségi kormányát Ariel Saron izraeli miniszterelnök, miután a Likuddal szövetséges, kormánypárti Sinui párt elutasította a költségvetést. Saron a szavazást követően menesztette a liberális szövetséghez tartozó minisztereit. A kormány mindössze 40 helyet tudhat magáénak a 120 fős knesszetben.

Hírösszefoglaló
2004. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két lehetőség áll előttünk: egységkormány vagy előrehozott választások – jelentette ki Saron a Sinui döntése után. A keményvonalas miniszterelnök hozzátette: Simon Peresz, a Munkapárt elnöke bármilyen posztot betölthet az új kormányban, ám „a kormányfői szék természetesen már foglalt”. Elemzők figyelmeztetnek, ha Saron kormányalakítási tárgyalásai nem járnak sikerrel, új választásokat kell kiírnia, s ezzel csúszhat a Gázai övezetből való kivonulás végrehajtása. Saron közölte, a kormányhoz csatlakozó minden pártnak el kell fogadnia a kivonulást és annak jelenlegi tervezetét. A magyar származású igazságügy-miniszter, a Sinui elnöke, Jószéf „Tomi” Lapid helyét Cipi Livni fogja átvenni.
A közeljövőben el fognak kezdődni az egyeztetések a Likud és a Munkapárt, valamint az Egyesült Tóra Judaizmus és a Sász pártokkal. A Sinui kilépésével a kabinetből új lehetőségek állnak a Likud előtt, mivel a szekuláris politikát támogató világi párt elutasított minden együttműködést a szélsőséges szervezetekkel. A Likud központi bizottsága azonban valószínűleg nem fogja engedni, hogy Saron az ultraortodox pártokat a háttérbe szorítsa. A Háárec című izraeli napilapnak a Likud több minisztere is jelezte, csak az Egyesült Tóra Judaizmus és más pártok közös csatlakozását támogatnák. Az említett politikusok a nyáron megakadályozták, hogy a Likud beemelje a kormányba a Munkapártot.
A pártok belső parlamentjei azonban még el kell hogy fogadják az új kormányban való részvételt, így akár három-négy hétbe is beletelhet, amíg kialakul a valódi izraeli kormány. A költségvetést azonban még ez sem valószínű, hogy meg tudja menteni. Az esetleges új kormány felállásáig ugyanis várni kell a szavazással, így valószínűleg csak jövőre kerülhet a knesszet elé. Ha azonban szilveszter napjáig nem döntenek róla, a jövő év első negyedévében a 2004-es költségvetést kell használni. Ebben pedig nincs benne a kivonulásra szánt pénz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.