Elemzők a mostani voksolást erőfelmérőnek tartották a Fatah és az elnökválasztást bojkottáló Hamász között. Az elsöprő Hamász-győzelem azt is jelenti, hogy a radikális mozgalom jelentős támogatottságot tudhat magáénak a Gázai övezetben. A mozgalom választási kampányában jólétet, iskola- és óvodaépítéseket, valamint az Izrael elleni támadások folytatását ígérte. A mostani győzelem valószínűleg azt jelenti, hogy az újjáéledő palesztin politikai életbe mostantól bekapcsolódik a Hamász is, így részt vesz a júliusban esedékes törvényhozási választásokon. Biztosnak tűnik, hogy az előreláthatólag április 28-án tartandó többi helyhatósági voksoláson is indulnak a Hamász jelöltjei, mégpedig győzelmi esélyekkel. Akkor a nagy településeken, mint például Gázában, Hán Juniszban vagy Rafahban fognak dönteni az önkormányzat összetételéről.
Közben Izrael bejelentette, befejezi támadó jellegű hadműveleteit a Gázai övezet azon részein, ahol a palesztin rendőrség elfoglalta állásait. A palesztinok azt ígérték, hogy segítenek megfékezni az Izrael-ellenes támadásokat a saját körzeteikben. Korábban Észak-Gázában már betelepítették a palesztin egységeket, s a napokban a földnyelv középső és déli területein is elfoglalták az állásokat. Múlt heti megbeszélésein Mahmúd Abbász elérte a fegyveres csoportoknál, hogy a béke érdekében ideiglenesen szüneteltessék támadásaikat. Móse Jálon izraeli vezérkari főnök szerint csak ott fogják beszüntetni hadműveleteiket, ahol „nyugalom van, és az izraeliek életét nem fenyegeti veszély”.

Deák Dániel: A Tisza Párt valótlanságokat állít a Voks 2025 szavazásról