A legfrissebb BUX-csúcs

Újabb csúcsot döntött tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe. A növekedésből a fontosabb papírok mindegyike kivette a részét. Európában az olajárak, illetve a felemás vállalati gyorsjelentések bizonytalanságban tartották a tőkepiacokat, így a főbb indexek előző napi szintjük közelében mozogtak. A tengerentúli börzék indexei viszont gyenge nyitás után ismét felfelé araszoltak.

Dénes Zoltán
2005. 01. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer is elkezdhették tegnap a munkát a befektetők a Budapesti Értéktőzsdén, ugyanis háromnegyed 11-kor egy, a kereskedési rendszerben bekövetkezett technikai probléma miatt a BÉT igazgatósága kénytelen volt leállítani a kereskedést. Az egyórás kényszerszünet után a BUX tovább folytatta a nap elején elkezdett menetelést. A véghajrában viszont – amint az az utóbbi napokban már megszokottá vált –, elvesztették bizalmukat a kereskedők, s kissé felülkerekedett az eladói hajlandóság, vagyis a profitrealizálási vágy. Miután a BUX index 15 510 pontig emelkedett, kis korrekcióba kezdett, s végül 15 497 ponton, 1,87 százalékos erősödéssel, vagyis új történelmi csúcson zárt. Ezúttal az összes vezető részvény beszállt a hosszba, a legnagyobb forgalmat és növekedést pedig az OTP produkálta. A bankpapírokkal tegnap ötmilliárd forintnyi értékben kötöttek üzletet, miközben 2,7 százalékkal 6070 forintig drágultak. A Mol forgalma is átlépte a négymilliárd forintot, s 1,2 százalékot drágult. Bár napközben a Richter 25 200 forinton is gazdát cserélt, a nagyobb gyógyszerpapír kurzusa végül 1,7 százalékkal nőtt, ami kerek 25 ezer forintos árfolyamot jelent. Kisebb szektortársa viszont töretlen növekedést bemutatva, 8,4 százalékos drágulás után, 13 490 forinton zárt. Előző napi majd tizenkét százalékos veszteség után tegnap 8,8 százalékos nyereséget realizált a Fotex-papír, s ezzel a nap legjobbjaként szerepelt.
Az euró dollárral szembeni szerdai gyengülésével, illetve Járai Zsigmond nyilatkozatának hatásával – amelyben a költségvetési hiány lefaragásától tette függővé a további kamatcsökkentést – magyarázta a legtöbb elemző a forint ismételt erősödését. Alacsony forgalom mellett a forint helyzete öt bázisponttal 13,09 százalékra javult a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Ennek megfelelően a bankközi devizapiacon az eurót 245,35–245,45 forinton jegyezték, 15 fillérrel gyengébben a szerdai 245,50/60 forintos árfolyamnál.
Európában a befektetők figyelmét a vállalati jelentések kötötték le, amelyek az utóbbi napok dömpingjében a már megszokott felemás képet mutatták. Bár a kereskedők több cég jelentését is – mint például a Philips és a Nokia beszámolóját – pozitívan értékelték, a főbb részvényindexek jellemzően a veszteséges oldalon tartózkodtak. Egyébként a Nokia a nap egyik nyertese volt a több mint hatszázalékos árfolyam-emelkedéssel. Aggasztónak találták viszont a befektetők az újfent 50 dolláros szint felé kúszó olajárat, illetve az amerikai konjunktúra alakulását. Ugyanakkor örültek annak a hírnek, hogy a London Stock Exchange (LSE) visszautasította a Deutsche Börse (DB) akvizíciós ajánlatát. Alig pár órával azt követően, hogy a DB benyújtotta „új” felvásárlási ajánlatát a LSE-nek, amely különben nem tartalmazott érdemi különbséget az előző ajánlathoz képest, a londoniak máris reagáltak. Mint közölték, az ajánlatnak jelentékenyen kell javulnia ahhoz, hogy elfogadhatóvá váljon. Ebből kifolyólag eldőlt: a Deutsche Börse részvényenkénti 530 pennys ajánlatával biztos nem jut az LSE-hez, s így valószínűleg az ügylet egy ideig lekerül a napirendről, hacsak a DB nem kísérel meg egy ellenséges átvételt. A DB részvényei 0,4 százalékkal erősödtek. A főbb európai indexek a nap végére minimális nyereségeket mutattak előző napi szintjükhöz képest.
Az egymás után két napot is emelkedéssel záró New York-i értéktőzsde tegnap csökkenéssel nyitott: a DJIA-index 53 ponttal, az összetett Nasdaq-index pedig kilenc ponttal gyengült a kereskedés első perceiben. Tegnap látott napvilágot az új heti foglalkoztatottsági adat, illetve a decemberi tartós fogyasztási cikkek rendelésállományáról szóló statisztika. A friss munkanélküliek száma hétezer fővel nőtt, míg a rendelésállomány a várt 0,7 százalékos növekedéssel szemben, 0,6 százalékot emelkedett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.