Pröhl osztrák agrárminiszter szerint mára Közép-Európában a gabonapiacon olyan helyzet alakult ki, hogy szabadpiaci módszerekkel lehetetlen kezelni a helyzetet: az intervenciós mennyiség naponta nő, számolt be az egyik fő témáról Németh Imre mezőgazdasági miniszter, amelyről kollégáival tárgyalt az Európai Unió tanácsában.
Németh a magyar álláspontot ismertetve kifejtette, hazánkban még ennél is súlyosabbak a problémák. Jellemző, mondta, hogy míg az unió 25 tagországa összesen 7,4 millió tonna gabonát ajánlott fel eddig intervencióra, addig hazánk egyedül 3,6 millió tonnát. Ennek a miniszter szerint két oka van. Az egyik az, hogy a forint erősödött a dollárhoz képest, és két év alatt több mint 30 százalékkal romlott a termelők árbevétele. Az európai kikötőkben kialakult ár pedig messze a magyar önköltségi ár alatt van. A másik oknak a többletszállítást nevezte meg. A kikötőkbe szállításnál az intervenciós készletekre az unió tonnánként mintegy 20 euró összegű támogatást ad, de a szabadpiaci készletekre ez nem vonatkozik. Németh elmondta azt is, hogy áprilisra az átadott gabona mennyisége elérheti az egymillió tonnát, és ez a rá következő hónapokban megkétszereződik. Magyarországnak a 2005-ös termés elhelyezésével is gondja lesz. A költségvetést az intervenciós gabona külföldi tárolásánál tonnánként 20 euró is terheli. Kérdésünkre, hogy miért nem javasolta a méztermelés felvételét napirendi pontként, Németh elmondta, kollégái dolgoznak egy „kritériumrendszeren”, és amint azzal készen lesznek, a méztermelés és -értékesítés ügyét felveteti. Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy egy méhész meglehetősen éles hangon reagált arra a javaslatára, hogy a mézet adják el a japán piacon, Németh azt felelte: „a magyar mézet Japánban nem a Suzukinak kellene eladnia, hanem azt egységes néven kellene forgalmazni a nagy felvevőképességű japán piacon”.

Franco Nero Herenden: egyedi porcelánszobrot kapott a világsztár