Prága kedvező hírnevére az utóbbi években rossz fényt vetettek egyes nyugat-európai és tengerentúli turisták felháborodott „élménybeszámolói” a sajtóban arról, miként váltak a cseh fővárosban a taxismaffia áldozatává. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a taxisofőrök egyike-másika szemérmetlenül akár tízszeresére is felsrófolja a viteldíjat. A prágai főpolgármesteri hivatal ellenőrei megállapították, hogy a jogtalan viteldíjemelés áldozatai főleg a csehül nem beszélő jóhiszemű külföldiek. De a belföldi turistákat is éri meglepetés ezen a téren.
Az áldatlan helyzetet feltérképezendő a Mladá Fronta Dnes angolul jól beszélő újságírói, külföldinek álcázva magukat, értékes tapasztalatokat szereztek a gyanútlan utasokat átverő taxisok módszereiről. Ám a sajtóban nyilvánosságra kerülő esetek sem változtattak érdemben a helyzeten, mert a hatályos jogszabályok nem eléggé szigorúak a szabálysértőkkel szemben. A panaszok eljutottak Pavel Bém főpolgármesterhez is, aki eredeti, szinte mesébe illő, s bennünket magyarokat Mátyás király és a kolozsvári bíró esetére emlékeztető módon kívánt meggyőződni a Prága hírnevét rontó taxisok arcátlan praktikáiról.
Színházi maszkmesterek segítségével, olasz turistának öltözve az angolul jól beszélő 41 éves főpolgármester farmernadrágot, bőrdzsekit, színes pulóvert öltve, hajolajjal bekenve és lesímítva haját, álbajusszal és kurta szakállal, fekete napszemüvegben egy újságíró kíséretében a legforgalmasabb belvárosi taximegállóban ült kocsiba, megadva az úti célt – a prágai várnegyedet. Az út végén, alig három kilométer után, a taxaméter 785 koronát, a hatszorosát mutatta a jogszerű 136 koronának! Bém, ügyelvén, hogy megőrizze „olasz úriember” voltát, azonnal kifizette az összeget. Ám, amikor számlát kért, akkor érte a második meglepetés, a sofőr a számlára nem létező cégnevet, telefonszámot írt, figyelmen kívül hagyva a kiindulópont és az úti cél megnevezését, illetve a viteldíj feltüntetését.
A főpolgármester tapasztalatai tehát a Mladá Fronta Dnes újságíróinak több hónapos tényfeltáró vizsgálatait igazolták. Amíg a „taxibanditizmusként” is emlegetett jelenség meggátolására nem alkotnak szigorú törvényt, Pavel Bém azt ajánlja az utasoknak, hogy előzetesen érdeklődjenek a viteldíj nagysága felől, s mielőtt beszállnának, egyezzenek meg a viteldíj összegében. A fővárosi önkormányzat a taxistandokon a szokásos viteldíjat feltüntető idegen nyelvű táblákat kíván elhelyezni. Eközben már a képviselőházban tárgyalják a prágai önkormányzat törvényjavaslatát, amely, jóváhagyása esetén, nagy csapást jelenthet a taxis szakmában kisebbségben levő, ám nagyon aggresszív utasfosztogatókra. A tetten ért taxisoktól azonnal megvonnák az iparengedélyt, s az eddigieknél magasabb bírsággal sújtanák őket. A törvény előírná a taxisok országos nyilvántartását is. Az eddig csupán kihágásnak minősülő viteldíjdrágítás akár két évig terjedő börtönbüntetéssel járó bűncselekménynek minősülne.

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány