A szolnokiak elsöpörték a szocialisták adóját

Munkatársunktól
2005. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szolnok polgárainak elsöprő erejű tiltakozása miatt a szocialista városvezetés visszavonja a 2005-re magánszemélyeknek előírt helyi kommunálisadó-rendeletet. Botka Lajosné MSZP-s polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: nem számított a nagy- mértékű általános felháborodásra. A rendelet szerint kilencezer forintot kellett volna fizetni a lakástulajdonosoknak. – Meghallgatva a lakossági véleményeket, arra a következetésre jutottam, hogy ezt az adót nem szabad a szolnokiakra kivetni – közölte a Botkáné.
Szalay Ferenc, a Fidesz városi elnöke és önkormányzati képviselője kijelentette: Botka Lajosné több mint két éve vezeti a várost, és csak most döbbent rá, hogy lakói milyen anyagi körülmények között élnek, és mekkora a település teljesítőképessége. Csoór György, az MDF önkormányzati frakciójának vezetője „várostörténeti eseménynek” minősítette, hogy a szolnokiak ilyen „szándékegységben” szálltak szembe a helyi hatalommal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.