A távol maradók jelentik a nagy kihívást

Érvényes a szavazás, a háború folytatódik – emelte ki az orosz Rosszijszkaja Gazeta tegnapi főcímében. Ennél találóbban aligha lehetne összefoglalni a vasárnapi iraki választás tanulságait. Való igaz, a magas részvételből bajosan lehetne arra a következtetésre jutni, hogy Irakban immáron minden a rendes kerékvágásban halad. Mi több, azt sem állíthatjuk, hogy a helyiek erős szavazási hajlandóságából a demokrácia iránti feltétlen vágy és az amerikai bábáskodással létrehozott új hatalom melletti egyöntetű kiállás ténye fakadna.
Mindenekelőtt világosan látni kell, hogy az ország lakosai eltérő módon jelenítették meg politikai vágyaikat. Köztudott tény, hogy a síiták többsége törzsi és vallási elöljáróik akaratának megfelelően adta le szavazatát, a kurdok pedig egy lényegében önálló országrész szuverén polgáraiként járultak az urnákhoz. A mostani választáson kétségkívül az Irak középső részén élő szunniták távolmaradása jelenti a legfőbb kihívást nemcsak az amerikaiak, de iraki szövetségeseik számára is. Egy olyan országban, ahol fél évszázada a mostani az első szabad választás, a magas részvétel magától értetődik – nagyon rossz üzenet azonban, ha bármelyik közösség távolmaradásával tüntet. Ebből a kiindulópontból nézve talán az a legfontosabb tanulság, hogy az iraki embereknek minden választás jogáért újra és újra meg kell küzdeniük. A vasárnapi megméretés reálpolitikai értelemben mindaddig nem kamatozik, amíg a polgárháború a jelenleg is tapasztalt intenzitással folytatódik. Fontos az is, hogy bárki lesz a jövendő miniszterelnök – legalábbis a mostani kül- és belpolitikai feltételrendszer ismeretében –, az ország további bomlását aligha állíthatja meg.
Néhány nappal ezelőtt Bush elnök felvetette, hogy az amerikaiak esetleg elhagynák Irakot, ha az új iraki vezetés ilyen értelmű kérést fogalmazna meg Washingtonnak. A bejelentés értékét némileg lerontja, hogy mindössze két nappal a voksolás előtt jelent meg a New York Timesban, aligha lehet tehát függetlennek tekinteni a vasárnapi eseménytől. Ha az amerikai kormány deklarálni kívánta Irak szuverenitását, akkor világos az üzenet, annak tartalmáról, megvalósíthatóságáról azonban alighanem sokat vitatkoznak még. Jelenleg egyetlen józan elemző sem kétli, hogy az amerikai csapatok esetleges kivonulásával még a mostaninál is nagyobb káosz várna a sokat szenvedett iraki emberekre. Miután az új iraki hadsereg és rendőrség gyakorlatilag nem képes ellátni feladatát, az egyetlen kormányozhatósági biztosíték az amerikai csapatok jelenléte. Politikai állásponttól függetlenül mindenki egyetért abban, hogy amennyiben elhagynák az országot, még a mostanit is felülmúló vérontás, hatalmas felfordulás keletkezne.
Éppen ezért óvatosan kell bánni a jelzőkkel, és értékén kell kezelni a vasárnapi választást. Csak az eljövendő voksolások mutatják meg az iraki szavazók valódi akaratát, új iránti fogékonyságát.