Az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) eredetileg azt kellett volna meghatároznia, milyen információk titkosíthatók 20 évre a kormányzati munkában, és a parlamentnek december 31-ig kellett volna kijavítania a jelenlegi, súlyosan alkotmánysértő paragrafusokat. A kormányülések jegyzőkönyvei, a hatóságok döntés-előkészítő tervezetei s belső használatra szánt információi 30 évig titkosak. A Horn-kormány idején, 1995-ben született adatvédelmi törvényt módosító levéltári törvény rendelkezett így. A 30 évből tavaly az uniós követelmények miatt 20 év lett, de az Alkotmánybíróság (Ab) szerint ez nem oldott meg semmit.
*
A 20 év ugyanis az „adatkezelés befejezése után” kezdődött volna el, márpedig az akták tárolása is adatkezelés. A titkosítás tehát örök időkre szólt.
Az Ab tavaly áprilisban felhívta az Országgyűlést, javítsa ki a jogszabályt: határozza meg, mit értsünk belső használaton és döntés-előkészítésen, különösen akkor, ha a döntés már megszületett egy-egy ügyben. A bírák szerint a bizonytalanság alapvető alkotmányos szabadságjogot sért, és önkényre is alapot ad. A közérdekű információk megismerésének kizárása ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a polgárok éljenek a véleménynyilvánítás jogával, mivel aki nem tud tájékozódni, az nem is tud hozzászólni semmihez. A közügyek átláthatósága, a korrupció megakadályozása megköveteli, hogy mielőbb korrigálják a törvényt. Ennek tavaly december 31-ig kellett volna megtörténnie.
Az IM-ben úgy értesültünk, a tárcaközi egyeztetések már korábban lezajlottak, ám mivel az ügy a „döntés-előkészítés” stádiumában van, ennél többet erről nem mondhattak el. Tájékoztatott ugyanakkor a sajtótitkárság arról, hogy elkészült egy hasonló tárgyú, másik fontos törvény tervezete, mégpedig az elektronikus információszabadságról szóló jogszabályé. A kettőt vélhetőleg együtt terjesztik elő. A sajtótitkárság arra nem válaszolt, miért titok az, ha összefüggő témakörök fontos szabályai együtt kerülnek a kormány, majd az Országgyűlés elé.
Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az elektronikus információszabadság koncepciójának egyik kidolgozója kérdésünkre azt mondta, nem tudja, hol tart a törvény előkészítése. A rendelkezések azt szabnák meg, milyen adatokat kell közzétenniük a hatóságoknak a honlapjaikon.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus