Az utolsó szó jogán

K ö n y v e s h á z

Lassan mindent összesepernek a raktárban, az utolsó maradékokat is piacra dobják, és még ezekre az utolsókra is találni vevőt. John Lennon majd huszonöt éve halott, de sem ő, sem a Beatles nem megy ki a divatból. És nem azért, mert nem hagyják nyugodni, mint szegény Jimmy királyt, hanem mert örök érvényű. Lennon élettörténetének minden mozzanata, miként a Beatlesé is, szinte az unalomig ismert, a dalokat már az ifjabbak is kívülről fújják, de azért mindig kerül az asztalra valami új. Most éppen a John Lennon saját szavaival című kötet.
Nem kétséges, hogy végigolvassuk, mert a kíváncsiság nem lankad. Újra és újra fontos rögzíteni, milyen rossz fiú volt a kis John, hogyan állt össze a világ legfontosabb zenekara, hogyan jutott a csúcsra, és végül hogyan lettek a nagy lázadókból konszolidált polgárok, akiket ma példaként állítunk gyermekeink elé. Az ív szépen kirajzolódik a vallomásokból, amelyek időrendben követik egymást egészen az utolsó bejegyzésig: „Azért attól tartok, hogy egy napon odalép hozzám valami elmebajos, és isten tudja, mi történik majd.” Az „utolsó szó jogán” John arról beszél még, hogy új élete kezdődik, amelyben végre békében él majd magával, Yokóval, a kisfiával, mert sikerült rendet teremtenie a fejében. 1980. december 8-án halt meg. Úgy tűnik, békében önmagával és a világgal. De a világ mintha ezt azóta sem heverte volna ki. Szükség volna rá. És ezért van szükségünk az újabb és újabb Lennon-emlékekre.
Az Allprint Kiadó kötete szép, kiválóak a fotók, míves a tipográfia, sikeresen oldotta meg a fordítási nehézségeket Romhányi Török Gábor. Egyetlen baja, hogy nem derül ki belőle, hogyan gyűlt össze az anyag. A szövegeket egy Miles nevű szerző jegyezte le, de azért azt tudathatnák az olvasóval, hogy beszélgetéssorozat írott változatát, esetleg szöveggyűjteményt tart-e a kezében. És vajon a kötet végére illesztett szómagyarázatokra valóban szükség van?
(John Lennon saját szavaival. Allprint Kiadó, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)