Biztos győzelmek, tisztes vereségek

Öt női kézilabdacsapatunk szerepelt a hét végén az európai kupákban, és ugyancsak öt mérkőzést láthattunk Magyarországon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindannyian itthon játszottak, hiszen a Győr és a Vác duplázhatott – az ellenfelek feladták pályaválasztási jogukat –, a Dunaferr és a Cornexi viszont idegenben lépett fel.

Munkatársunktól
2005. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vác (KEK) és a Győr (EHF-kupa) riválisa, a macedón Prilep és a lengyel Lublin a szakmai nyereség lehetőségét nem látta a maga párharcában, ezért legalább az anyagi veszteséget csökkentette: inkább vállalta a két idegenbeli fellépést és a holtbiztos kiesést, csak hogy a vendéglátásra ne kelljen költenie.
A svéd Önneredsnek ellenben majd kell, de ettől még szintén garantáltan kipottyan, mert szombaton a Népligetben 43-21-re kapott ki a Ferencvárostól az EHF-kupában a legjobb tizenhat közé jutásért. Az északiak már a bemelegítés alatt szabadidős egylet benyomását keltették, és erre később sem cáfoltak rá. Jobbszélsőjük és beállósuk szurkolónak is túlsúlyos lenne, jobbátlövőjük összes taktikai „fegyvere” a belemenés volt. Amikor egyetlen komoly sportolót idéző emberük, Aronsson elfáradt, teljesen tanácstalanná váltak, a Tóth Tímea (12 gól) és Kirsner Erika (11) vezette Fradi hol átfutott, hol átgázolt rajtuk.
A 43-21-es győzelmet ettől még nem diadalként, csupán papírformaként illik értékelnünk – így tett a svéd tréner, Magnus Ferdinandsson is: „Körülbelül az történt, amit vártam. A Ferencvárosban nemzetközi szintű profik kézilabdáznak, nálunk viszont amatőrök, akik munka után edzenek, egyszer naponta. Svédországban öt-hat olyan csapat van, mint a mienk, de lényegesen jobb egy sincs, ezért az ilyen összecsapásokra fel sem tudunk készülni.”
Kiválóan helytállt, mindössze egygólos vereséget szenvedett a Dunaferr női csapata a Bajnokok Ligájában a dán Ikast otthonában: A csoport, 1. forduló: Ikast Bording (dán)–Dunaferr 28-27 (16-12). Nagyon rosszul kezdett a magyar bajnok, ugyanis a 8. percben már ötgólos előnyre tettek szert a dánok (6-1). Ezt követően magára talált Kiss Szilárd együttese, így a játékrész második felében 10-10-nél utolérte riválisát, ám a hazaiak a félidő hajrájában megint elhúztak, így 16-12-vel vonultak az öltözőbe a csapatok. A folytatásban a Dunaferr játszott jobban, s a 47. percben ismét egyenlített. 22-22-től fej fej mellett haladt a két gárda, de rendre a több világsztárt is soraiban tudó Ikast Bordingnál volt az előny. Végül 28-27-re nyertek a hazaiak, ami a körülményeket – utazás körüli problémák és a debreceni bajnoki fiaskó – figyelembe véve tisztes vereségnek tekinthető.
A női KEK-ben, szombaton: Vác–Prilep (macedón) 32-18, vasárnap 37-19, továbbjutott a Vác kettős győzelemmel. A női EHF-kupában, szombaton: Győr–Lublin (lengyel) 33-25, vasárnap 23-28, továbbjutott a Győr, 56-53-as összesítéssel; Frankfurt (német)–Cornexi 26-25.

*****
A megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatott 33-27-re győzött Fehéroroszország ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat második, Minszkben rendezett mérkőzésén. A csoportból – amelyben még Olaszország és Ciprus szerepel – az első két helyezett jut a selejtező utolsó körébe. A magyarok legközelebb szerdán 18 órakor Nicosiában lépnek pályára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.