Jack Straw brit külügyminiszter kétszáz oldalas dossziét állított össze, amelyben alátámasztja meggyőződését, hogy elhibázott lépés lenne katonai akciót indítani Irán ellen. Straw ma találkozik Washingtonban Condoleezza Rice-szal, az új amerikai külügyminiszterrel, és megbeszéléseik gyújtópontjában kétségtelenül ez áll majd. A brit kormány már az iraki beavatkozást követő hónapokban világosan elhatárolta Irak és Irán ügyét egymástól, és Tony Blair nem hagyott kétséget afelől, hogy Irán elleni akcióra nem hajlandó új, meggyőző indítékok nélkül.
George W. Bush újbóli megválasztását követően Nagy-Britanniában az a nézet alakult ki, hogy az amúgy is harcias elnök most új mandátummal és erősebb kongresszusi támogatással a háta mögött többé-kevésbé elszánta magát a fegyveres fellépésre Irán ellen, valószínűleg az iráni nukleáris ipar elleni bombatámadások formájában. Jack Straw feladata most az, hogy meggyőzze az amerikai külügyminisztert: mindenkinek érdeke, hogy sikerre vezessen a brit–francia– német javaslat a békés megoldásra. Eszerint Iránnak joga van arra, hogy békés célokra nukleáris technológiát fejlesszen ki, de jobban kell együttműködnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
Az iráni atomprogram ügyében a diplomáciai megoldás mellett szállt síkra és egy esetleges háború következményeire figyelmeztetett Benita Ferrero-Waldner. Az EU külügyi biztosa a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: míg „az európaiak előnyben részesítik a pozitív ösztönzést, addig az amerikaiak furkósbottal hadonásznak”.

Magyar Péter egy valóságshow-t rendez Schmidt Mária szerint