Új elem jelent meg a politikai egyházellenesség érvelésmódjában, amelynek egyik lehetséges oka, hogy a kisebbik kormányzópárt antiklerikális kultúrharccal próbál szavazatokat gyűjteni – jelentette ki Bölcskei Gusztáv református püspök az elmúlt évre viszszatekintve. Újságírók előtt a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke megállapította, a rendszerváltozás óta eddig nem volt jellemző, hogy a hatalmi körök egy része „megideologizálja”, miért kellene kevesebb költségvetési támogatást adni az egyháznak. Szerinte a leginkább sulykolt keresztyénellenes kívánalom az volt, hogy az egyház közéleti kérdésekben ne nyilvánítson véleményt, vonuljon vissza a templomajtók mögé. Úgy vélte: ellensúlyozandó a globalizációt, szükség van nemzeti közösség megerősítésére, továbbá kinyilvánította, a református egyház a népszavazás után sem tekinti pártpolitikai kérdésnek a határon túli magyarság helyzetét.

TAJ-kártya helyett mobilapp? Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban