Washingtonban tűzijáték, reménytelenség a világban című vezércikkében a The Guardian így ír: „e tomboló diadalmenet és a valóság között akkora az ellentét, mint maga az amerikai kontinens”. Irak volt a Bush-kormányzat világítótornya és legsúlyosabb katasztrófája lett – írja a lap. A konzervatív The Daily Telegraph szerint Bush szabadság melletti védőbeszédének Irakban „kegyetlen és azonnali” próbát kell kiállnia.
Az olasz lapok Bushnak a zsarnokság egész világon való megszűnéséről mondott szavait tűzték ki mottóul, nem titkolva azonban aggodalmaikat. „Egy nyugodt ember apoteózisa, aki olyan világ trónján ül, amely aggodalommal tekint rá” – írja a La Repubblica liberális olasz lap, hozzátéve: a világ és Amerika attól fél, hogy egy túlontúl magabiztos Bush esetleg túl arrogáns lesz céljai megvalósításában.
Franciaországban, ahol az esemény nem került a lapok címoldalára, a jobboldali Le Figaro messianisztikus hangokat vél felfedezni az elnök beszédében és kiemeli, hogy a bírálókat távol tartották a rendezvénytől.
Az orosz sajtó közben arról gondolkodott, hogy Oroszország számára milyen amerikai kormányzati magatartás jönne jól. A Kremlnek harcos Bush kell, aki nem firtatja komolyan az oroszországi demokratizálást, mert szövetségesekre van szüksége a terrorellenes háborúban – fejtegették a moszkvai liberális lapok. Afganisztán talán tényleg szabadabb lett, s a választások után Irakban beköszönthet a demokrácia, de a világ többi részén a terrorellenes háború egyre szűkíti a szabadságot – vélekedett a Vedemosztyi, aggódva, hogy a demokratikus elvektől való eltérés Vlagyimir Putyin elnöksége alatt a világ második számú atomhatalmának destabilizálódásához vezethet.

Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől