Bush második beiktatása

A globális beavatkozási politika folytatását vetíti előre az amerikai elnök tegnap elmondott beiktatási beszéde, mellyel kezdetét vette George W. Bush második elnöki terminusa. Erre lehet következtetni a régi-új államfő beszédéből, amely szerint „az Egyesült Államok szabadsága egyre nagyobb mértékben függ a világ más részeinek szabadságától”.

Hírösszefoglaló
2005. 01. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bush azt követően foglalhatja el ismét az elnöki széket, hogy november 2-án küzdelmes választási kampány után győzelmet aratott kihívója, John Kerry massachusettsi szenátor felett. A demokrata politikus élt a meghívással, és részt vett a ceremónián, ami megfigyelők szerint annak a távoli jele lehet, hogy 2008-ban ismét kísérletet tesz a Fehér Ház elhódítására. Bush második beiktatása volt az első elnöki beiktatás az amerikai fővárosban azóta, hogy 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte az Egyesült Államokat, így ennek megfelelően soha nem látott biztonsági intézkedések közepette került sor a nagy ívű eseményre: bár az ünnepség húszmillió dolláros számláját az elnök támogatói adták össze, a közpénzből fizetett rendvédelmi szerveknek további húszmilliójába került a biztosítás. Az ünnepség alkalmával Dick Cheney alelnök is letette az esküt.
*
Miután a felesége által tartott Bibliára téve kezét William Rehnquist főbírónak letette hivatali esküjét, Bush elmondta 17 perces beiktatási beszédét. Az elnök kifejtette azt a meggyőződését, hogy a szabadság globális kiterjesztésétől remélhető a leginkább a béke megteremtése a mai világban. Az események tanulsága és a józan ész következtetése az, hogy a szabadság megmaradása Amerikában egyre nagyobb mértékben függ attól, hogyan érvényesül a szabadság más országokban – hangsúlyozta.
Noha ezek a szavak megfigyelők szerint kétségtelenné teszik, hogy az Egyesült Államok az elkövetkező négy évben is folytatja beavatkozási politikáját, Bush egy másik mondata annak lehet az előjele, hogy az elmúlt időszak kemény retorikája talán „felpuhulhat”. Az elnök ugyanis úgy fogalmazott, hogy Amerika „nem akarja rákényszeríteni saját kormányzási formáját másokra”, mindenkinek meg kell találnia „a saját útját”.
A Capitolium lépcsőin lezajlott ünnepséget beiktatási menet követte a Fehér Házig, a konvojban 11 ezren vettek részt. A kordonokon túl álldogáló – megszűrt – érdeklődők számát több százezerre tették. Este Washingtonban kilenc beiktatási bál volt, köztük egy az Irakban és Afganisztánban harcoló katonák tiszteletére.
Míg a győztesek ünnepeltek, a beiktatási ünnepséggel párhuzamosan tüntetések zajlottak Washingtonban és más amerikai városokban is az iraki háború és az elnök politikája ellen. Az International ANSWER és más háborúellenes szervezetek, feministák, környezetvédők, antiglobalisták, anarchisták felvonulásokat, ellenbálokat, gyűléseket terveznek. A hatóságok az ünnepségek helyszínétől kellő távolságban adtak engedélyt a megmozdulásokra.
Sokkal inkább beárnyékolta az ünnepet, hogy homályos és kétes hitelű, de potenciálisan súlyos terrorfenyegetést kaptak az amerikai hatóságok egy nappal a beiktatás előtt. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) négy kínai állampolgárt keres egy esetleg előkészületben levő merénylet ügyében, amelyet – egy névtelen telefonáló szerint – talán „piszkos bombával” szándékoznak végrehajtani Bostonban.
Míg a világ árgus szemmel követte a hivatalos aktust, Bush legfőbb külföldi szövetségese, Tony Blair lapnyilatkozatában úgy vélte, hogy „egyértelmű evolúción” ment keresztül a Bush-kormányzat politikája. A brit miniszterelnök a The Guardiannak ehhez hozzátette: bár a Fehér Ház már kevésbé hajlamos az egyoldalú lépésekre, Iránnal szemben Európánál „keményebb álláspontot” képvisel. Az amerikai politika átalakulása annak az Afganisztánban kezdődött tanulási folyamatnak az eredménye, amelynek végén az Egyesült Államok megértette, hogy a terrorizmus ellen fel lehet ugyan lépni katonai eszközökkel, de a békés együttélés legjobb esélyét a demokrácia és az emberi jogok elterjesztése kínálja – mondta Blair.
Gyurcsány Ferenc levélben gratulált George W. Bushnak az Egyesült Államok elnökévé történt beiktatásához; a miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta meg az amerikai elnököt – tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal az MTI-t.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.