Nem szolgáltathatjuk ki Magyarországon egyetlen politikai erő kezébe a kormányváltás lehetőségét – mondta az MDF elnöke. Szerinte a demokrata fórumnak és az MDNP-nek kell felépítenie a korszerű konzervativizmust, és egy politikai értékrendre irányuló újfajta együttműködést kell megvalósítania.
Mint arról korábban beszámoltunk, az MDF elnöksége már tárgyalásokat folytatott a fórumból korábban kivált MDNP-vel arról, hogy tevékenységüket összehangolják, illetve esetlegesen egyesülnek.
Dávid Ibolya a legnagyobb ellenzéki párt kapcsán úgy fogalmazott: a Fidesz az MSZP-hez hasonlóan belesodródott a tömegpártokra jellemző politikába. A jobboldal értékválságban van, ami politikai válsággá terebélyesedett. Szerinte a Fidesz baloldali kalandja oda vezetett, hogy már alig van különbség a két nagy párt között. – A Fidesznek az erős jobboldali egységet meghirdető erőszakos politikája viszont egy olyan identitástörést jelentett a jobboldali csoportokban és pártokban, amelynek ma már a hátrányait egyértelműen kimutathatjuk – fejtette ki. Úgy vélte, az MDF és az MDNP európai konzervatív párt, amely gazdaság- és társadalompolitikájában szembe helyezkedik a baloldali értékekkel. – Messze állunk a két nagy párt korrupciós ügyeitől, atyáskodó, a választókat kiskorúnak tekintő államfelfogásától és attól a demagógiától, amely végikíséri mindkét nagy pártnak az elmúlt egy-két éves tevékenységét is – mondta tavalyi évértékelő beszédéhez hasonlóan. Arra a kérdésre, hogy kíván-e az MDF választási szövetséget kötni az MDNP-vel, azt felelte: néhány héten belül választ adnak arra, miképpen kíván együttműködni a két párt.
– Nem a jobboldal van válságban, hanem az MDF, amelynek frakciója szétesett, és a párt támogatottsága alig érzékelhető – mondta Révész Máriusz. A Fidesz szóvivője hozzátette, a Fidesz arra törekszik, hogy az MDF tagjaival és szavazóival fenntartsa a párbeszédet és a későbbi együttműködés lehetőségét.
Csapody Miklós (MDF) Révész Máriusz szavaira reagálva közölte: Malgot Istvánt és Tölgyessy Pétert kell a Fidesz vezetőinek meggyőzniük arról, hogy a Szövetség válságban van-e vagy sem.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék