Egy kínos technikai baki miatt idén is hivatalos képviselet nélkül maradt hazánk a davosi Világgazdasági Fórumon, ahol a világ vezető politikusai és vállalati elnökei a legégetőbb gazdasági problémákat tekintik át. – A nemzetközi konferencia meghívóját még Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök kapta meg, ám hivatala technikai okok miatt nem igazolta vissza a részvételt – tájékoztatta lapunkat László Boglár kormányszóvivő, aki hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek már nem állt módjában elfogadni a meghívást, mivel azt záros határidőn belül vissza kellett volna küldeni a Világgazdasági Fórum szervezőinek.
A Magyar Nemzet szerette volna megtudni Gulyás Erikától, a Medgyessy-kormány szóvivőjétől, miért nem igazolták vissza a világ vezető politikusainak részvételével zajló fórumot, ám érdeklődésünkre Gulyás Erika a jelenlegi kormányszóvivők illetékességét jelölte meg válaszadásra.
Lapértesülések szerint Gyurcsánynak nemzetközi elfoglaltságai lettek volna ezekben a napokban: a miniszterelnök Ukrajnába készült, ám a frissen megválasztott Juscsenko elnök szintén Davosban lesz. A világfórumra utazott Blair brit és Schröder német kormányfő, valamint Chirac francia elnök, továbbá részt vesz az eseményen a cseh elnök és a lengyel kormányfő is. Idén az Afrikát sújtó szegénység enyhítése, a világgazdaság, Európa és Amerika áll az előadók érdeklődésének középpontjában. Az öt napig tartó fórumon összesen mintegy 2500 politikus, vállalati vezető és közéleti személyiség vitatja meg a globális fontosságú kérdéseket.

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására