Délvidék: felületes büntetések

A vezető szerbiai politikusok egy szóval sem reagáltak az Európai Parlament tényfeltáró bizottságának hét végén kezdődő vizsgálódására a kisebbségellenes atrocitások ügyében. A vezető belgrádi sajtó is mélyen hallgat róla.

2005. 01. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van bőven ennél fontosabbnak tartott gondjuk is a belgrádi vezetőknek, a hágai kérdéstől a koszovói válságig. Helyettük az alacsonyabb rangú tisztségviselők nyilatkoznak a kisebbség-, elsősorban a magyarellenes megnyilvánulásokról, s ezeknek inkább csak a helyi vagy a kisebbségi lapok adnak helyet. Belgrád úgy tesz, mintha a gond csak a Vajdaságé lenne, ami azonban nem jár azzal, hogy rá is bízná a megoldást. Újvidéknek ugyanis nincsenek meg az eszközei, hogy hatékonyan fel is vehetné a harcot a leginkább a Vajdaságot sújtó, ám nemzetközileg az egész országnak ártó problémával.
Petar Teofilovics vajdasági ombudsman ugyanazt erősítette, amit előtte Rasim Lajic államközösségi kisebbségi miniszter vagy Korhecz Tamás kisebbségi titkár, hogy jelentősen csökkentek az etnikai incidensek, ám még mindig előfordulnak. Az állampolgári jogok biztosa a tartományi képviselőháznak a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó bizottsága előtt ismertetve a tavalyi évre szóló jelentését, elmondta, hogy nem múlt el hónap etnikai indíttatású incidens nélkül. Beszélt a gyakori nacionalista tartalmú falfirkákról, a kisebb incidensekről, de szólt a komolyabbakról is, az újságírók és kisebbségi politikusok zaklatásáról egészen a kisebbségek tagjai elleni támadásokig, amit az ombudsman a különböző nemzetek tagjai közötti verekedésnek nevezett, amely megfogalmazásból nem derül ki, kit ért atrocitás. Szerinte a szigorúbb büntetések mindenképpen hozzájárulnának az incidensek csökkenéséhez és a kedélyek lenyugtatásához, ám a megelőzésre is gondolni kell. Gyula László, a bizottság tagja szerint ugyancsak javulás tapasztalható. Úgy gondolja, a szerb hatóságok végérvényesen felfogták, hogy szembe kell nézniük e problémával, ennek ellenére még mindig nem végzik úgy a dolgukat, ahogyan kell. A rendőrségre és a bíróságokra utalva hozzátette, hogy az etnikai incidensek elkövetői nem részesülnek megfelelő büntetésben.
A fennálló probléma ideiglenes retorikai elfedése, a részint visszaszorított súlyos esetek minimalizálása vagy tagadása nyugtalanítja a magyarokat, mert nem arra utal, hogy Belgrád komolyan fel kívánja venni a harcot a magyarellenes atrocitásokkal.



Már Horvátországban is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.