Benne van minden, amit eddig megszokhattunk, hatalmas tivornyák erősen dülöngélő táncosokkal, töménytelen mennyiségű házi szőttessel, balkáni fúvós zenével, helyzetkomikumok, háború és béke, halál és szerelem, emberek és állatok. A filmben nyüzsögnek az állatok, tiszta Noé bárkája, s mindent pluszjelentéssel ruháznak fel, ha kell, gyilkolnak, egymásnak esnek, összebújnak, kimúlnak. Mindez egy kicsi, lepukkant balkáni bakterház környékén valahol a Balkánon, délen, két határ mezsgyéjén, szerbek és bosnyákok közt. Itt él Luka (Slavko Stimac), a szerb mérnök az egykoron operaénekes, kicsit zakkant Jadrankával (Vuk Kostic) és fiával, Milossal (Vesna Trivalic), akinek egyetlen célja, hogy bekerüljön a Partizan Beograd focicsapatába. Luka a vonatpályát hivatott megépíttetni, hogy összekösse az embereket, fellendítse a turizmust és a kereskedelmet. De jön a háború, és minden felborul. Milos nem csatár, hanem katona lesz, az asszony pedig hamarost megszökik egy magyar cigányzenésszel. De Luka sem marad sokáig egyedül.
Már a film elején az állatok a főszereplők: kutya, macska, a szerelmi bánat miatt a síneken álló szamár, s a medvék már a spájzban és a fürdőkádban is ott vannak. „Az nem lehet, Tito megölte az utolsót” – mondja Luka a kétségbeesett postásnak, mire érkezik a válasz, hogy ezek ugyanolyanok, csak egy kicsit mások, s Horvátországból jöttek. A macska várja, hogy a haldokló galamb lepottyanjon az ereszcsatornáról, őt pedig a kutya lesi. A kórházban, ahová Luka viszi be az őrjöngő asszonyt, egér hozza össze a férfit leendő szerelmével, a muzulmán Sabahával (Natasa Solak). Amikor kitör a háború, Lukának be kell látnia, hogy hiába vannak ott csak barátok, a béke elmúlt. Hamarosan Lukára bízzák a muzulmán lányt, tartsa fogolyként, akit majd kicserélhet a fogságba esett fiával. A szerelem lassan szövődik, mint kutya és macska közt.
Az új Kusturica-opus nem okoz csalódást, de meglepetést sem.
(Az élet egy csoda. Feliratos francia–szerb vígjáték, 155 perc. Rendezte: Emir Kusturica. Forgalmazza a Budapest Film.)

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi