Amikor érkezel estefelé, leslek az ablakon át. Csodálatos az esti boldogság – alig hangzik el néhány dallam, már tapsra lódulnak a kezek Jászapáti művelődési házában. Korda Gyuri és Balázs Klári hamar lendületbe hozza a vendégeket. A sorokon végignézve látni, ahogy az idős emberek arca kipirosodik. Fiatalok szinte nincsenek is a teremben. Szegény környék ez. Biztosan otthon ülnek, és a Fészekrakó lakásvásárlási program hitelmutatóit tanulmányozzák. Remélhető, hogy nem azok közé tartoznak, akiknek most szűnt meg a munkahelye a Jászságban. Nagyokat sóhajthatnak a havi nyolcvanezres részleteket látva. Bizony, csodálatos az esti boldogság. Sebaj, mi itt a „művházban” Korda György vallomására figyelünk. – Megtisztelő, hogy meghívtak ide minket, s megtisztelnek azzal, hogy meghallgatnak minket. Zavarban vagyok, mert miniszterelnök úr két hete egy ugyanilyen eseményen volt, ahol szintén mi énekeltünk. Mondtam is a Klárikának, változtatni kell a műsoron, mert unalmas lesz… Nagyon nagy öröm nekünk, ha a közönség előtt játszunk, de ez nekünk az igazi hazai pálya. Negyvenhét éve zenélek… (Taps.)
– Igen, nézzen csak ide, asszonyom! Korda befeszít, s úgy mondja. – Tiszta izom és háj. Csont. (Röhögés.)
Az MSZP-nek is a zászlajára van írva, amit énekelek: „Szeretni kell…”
A később elhangzó számok között megtudni még, hogy Kordát az iskolában „meghúzták” vagy három tárgyból, de ez szerinte sem érdekes, illetve azt is, hogy „huszonöt éve megszűntem Korda György lenni, s Korda Klári lettem, pláne, mióta a Nacsa gyerek ez az izé…”
Lehár Ferenctől énekel egy szép számot Balázs Klári, bevonják a „jászapáti kórust” és az MSZP első sorban ülő vezetését is Hornostul, Szekerestül, megyei közgyűlési elnököstül, polgármesterestül.
Klári asszony is elégedett. – Nagyon örülünk, hogy itt vagyunk, nagyon örülünk, hogy 15. évfordulót ünnepelünk, s szeretnénk sok ilyen születésnapra elmenni. Hosszú út volt…, ezért eléneklem most önöknek a Titanicot. (Stílszerűen.)
Egyedül a második sorban látok üres helyeket. Ez a „foglalt” sor, úgy látszik, néhány protokollvendég nem ért ide. A terem tele van, azt hallani, szervezetten hordták ide a településről és a környékről az embereket. Kordáék közben az utolsó számot éneklik, s nem kell hosszasan visszatapsolni őket ahhoz, hogy rákezdjenek a Mamma Mariára. Miközben a hátsó paravánok mögött már a csokitortát szeletelik, a szocialista politikusok a színpadra mennek. Horn hamar leszögezi, ígéri, hogy nem fognak énekelni. Udvarias gesztust gyakorol, amikor azt mondja, Kordáék azon ritka énekesek közé tartoznak, akiknek hangjuk van.
Horn Gyula visszaemlékezéséből megtudni: 1989. október hetedikén tulajdonképpen nagyon fáradt volt, amikor bejelentette, hogy megalakult az MSZP. De ők nem átkeresztelték a nevüket, hanem szavaival élve: kiszakadtak. Az MSZP célja a versenyképes Magyarország és a társadalmi igazságosság volt, s ma is ezért dolgoznak. Mint mondta, olyan privatizációs gyakorlat történt az országban, amelyet ma az USA és Nyugat-Európa egyetemein oktatnak. (?) Horn úgy vélte, hogy ő azon ritka volt pártelnökök közé tartozik, akik teljesítették a vállalásaikat. Például akkor is, amikor az MSZP-t bevitte a Szocialista Internacionáléba, s ott ismerkedett meg Szekeres Imrével, akinek sokat köszönhet ő is és a párt is. Érzelmi alapú döntései közül az NDK polgárainak a határon való átengedését emelte ki. Felemlegette azt a kialakult nyugati véleményt, mely szerint a magyarok abban az időszakban úttörő szerepet játszottak Európában, s úgy vélte, hogy nincsen szégyenkeznivaló az 1994 és 1998 közötti kormányzásért. Üzenetfélének is felfogható Horn Gyulának az a gondolata, amit a jászságiakkal megosztott: „Nem úgy kell élni, ahogy szeretnénk, hanem úgy, ahogy lehet.”
Ezt követően egy települési vezető beszélt az elmúlt tizenöt évről, amikor 60-70 fővel megalakult a helyi szocialista alapszervezet, amikor a 90-es években „nem volt jó szocinak és baloldalinak lenni”, a rendszeres nőnapokról, május elsejékről és műanyagvásárokról (?). Kiderül az is, hogy jót és rosszat is hozott ez a tizenöt év, s bizony sokan kimaradtak a jóból. Végül a helyi politikus „az a dolgunk, hogy ne legyen olyan, aki kimarad, s itt mindenkinek jó legyen” mondattal lábal ki őszinteségi rohamából.
Egy újabb felszólaló szerint mindenkinek el kell mondania az utcán, a piacon és a munkahelyén, hogy Jászapáti városa csak akkor kapott a kormányoktól, ha azokat szocialisták irányították.
A születésnapi zsúr a színpadi tortavágást követően táncbemutatóval folytatódott. Helyi fiatalok: délceg ifjak, süldő lányok és pirospozsgás menyecskék ropták a táncot a latin ritmusokra. Előkerültek a sorokból a videokamerák és a fényképezőgépek. Szinte minden sorra jutott belőlük három-négy is, mintha az egybegyűltek egyharmada rokon lenne.
Amíg recseg-ropog a színpad a táncos lábak alatt, érdemes kicsit a múlton elrévedezni. A szocialisták a sikeres választási kampányuk érdekében fórumokon puhatolták ki 2001-ben azt, hogy mire van szükségük az embereknek. Horn Gyula 2001 novemberében Jászapátiban, ebben a teremben tartott fórumán elemezte az Orbán-kormány teljesítményét. – A célunk az, hogy mindenki a szakképesítésének megfelelő munkához juthasson – hangzott el egy ígéret akkor. Nos, ezen a szombati napon nem esett szó az ígéretekről. Érthető. Az utóbbi néhány nap híre: Zalaegerszegen 900 dolgozótól válik meg a Flextronics. Kondoroson pedig 145 megváltozott munkaképességű ember vesztette el a munkáját, mert a kormány tavaly december közepén hozott egy rendeletet, amelynek értelmében idén nem jár támogatás az ilyen munkahelyeken dolgozók tavalyi létszámnövekedése után. A pénzügy-, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter írta alá a rendeletet. A társaság 2003-ban még csak 70 rokkantnyugdíjast foglalkoztatott, majd 2004 végén további 490 ember számára létesített munkahelyet. A kormányrendelet miatt most januárban kénytelen bezárni a kondorosi mellett a gyulai, a szigetszentmiklósi, a pátyi és polgárdi telephelyeit is.
Horn Gyula 2001-ben első helyen az egészségügyet említette, amely padlóra került, és hihetetlen mély válságban van. Nos, ma már tudjuk, hogy 2005-re a kórházak vannak mély válságban, s a szocialisták ígéretei sem teljesültek. Ergo: a szívgyógyszerek sem váltak ingyenessé. – A másik problémás terület a mezőgazdaság, ahol teljes csődöt mondott a Fidesz-kormány – vélte akkoriban Horn Gyula. Csak egy gondolat: 2004 februárjában gazdademonstráció volt Jászapátiban is…
Ahogy véget ér a táncbemutató, a zsúr átcsap kötetlenbe. Az emberek megrohamozzák a folyosói tortás asztalokat, de van, aki inkább a politikusokhoz furakodna. Végre kinyílik az ajtó, s kilép a moziteremből Horn és Szekeres. Ömlik nyomukban a nép is, mert van még néhány csokitorta-maradék és frissítő az asztalon. Egy plakáthoz sodródom. Rajta a műsor. Anakonda 2 – a véres orchidea, Cápamese, Kisdobos – sok flúg disznót győz.
Hát, hölgyek és urak, jó kis mozi volt.

Vörösnyakú úttörők, sátortábor, málnaszörp - így táboroztunk, amikor még igazi nyarak voltak