Államigazgatási eljárásban vizsgálják az újfehértói csoportos öngyilkossági kísérlet körülményeit. Bűncselekményre utaló adat eddig még nem vetődött fel a négy diáklány ügyében – mondta lapunknak Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség elsősorban azt szeretné kideríteni, hogy miként jutottak hozzá a fiatalok a gyógyszerekhez, és volt-e a beszedett tabletták, kapszulák között kábítószer. E hét elején meghallgatják a gyerekeket, a szülőket és a tanárokat a pénteki öngyilkossági kísérletről. Természetesen, ha a vizsgálatban megállapítható lesz valakinek a felelőssége, az ügy rendőrségi megítélése változni fog.
A Bajcsy-Zsilinszky Gimnázium és Szakközépiskola növendékei elmondásuk szerint azért követték el cselekményüket, mert félévkor bukásra álltak. Maguk között megbeszélték, hogy otthon összeszedik a gyógyszereket, aztán majd az iskolában beveszik őket. A tanítási idő alatt mindannyian szinte egyszerre lettek rosszul, s az iskolaorvossal közölték, hogy megmérgezték magukat. Az iskola orvosa ekkor értesítette a mentőszolgálatot. A négy tizenhat esztendős lányt a nyíregyházi Jósa András Kórházba szállították, ahol gyomormosás után stabilizálták az állapotukat. Miután ellátták őket – mint később kiderült, nem voltak életveszélyben az események ideje alatt –, visszatérhettek otthonaikba. Az eljárást az újfehértói rendőrőrs munkatársai folytatják le.

Peking, Moszkva, Teherán és az éhező Európa