Elhúzódhat a PKN frigyre lépése

Piaci elemzők már néhány éve várnak arra, hogy lezáruljon a legnagyobb lengyel társaság, a PKN Orlen magánosítása. A huzavona folytatódik, sem a privatizáció, sem a kelet-közép-európai olajipari társulás létrehozása nem akar megvalósulni. A tavaly kinevezett vezérigazgató, Igor Chalupec hangoztatta, hogy az olajipari társaság új stratégiát alakított ki, s ebbe legalább két évig nem fér bele semmilyen szövetség létrehozása. A Mol Rt. tavaly megállapodott a lengyel céggel a szorosabb együttműködésről.

Hírösszefoglaló
2005. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan a következő két évben nem folytatódnak azok a tárgyalások, amelyek a lengyel PKN Orlen olajcég egyesülésével kapcsolatban indultak. Igor Chalupec vezérigazgató elmondta: először a PKN-csoport értékét szeretnék növelni, s csak később foglalkoznak a térségi konszolidációval vagy a stratégiai szövetségkötéssel.
Chalupec, akit a múlt év végén neveztek ki, elmondta, hogy a cégnek a jövő hónapban be kell fejeznie új hosszú távú stratégiájának kidolgozását. Részleteket azonban nem közölt ezzel kapcsolatban, csupán annyit, hogy a terv a hatékonyságnövelésre, valamint a külföldi olajmezők megszerzésére összpontosít. A PKN fokozza erőfeszítéseit kitermelési konceszsziók megszerzésére, így például Líbiában.
Chalupec egyúttal eltúlzottnak minősítette azokat a lengyel sajtójelentéseket, hogy a PKN-nek végül is négymilliárd zlotyt kell fizetnie a cseh Unipetrolért. Egy lengyel napilap azt írta, hogy mivel az Unipetrol értéke nőtt a privatizációs ügylet tavalyi aláírása óta, a PKN-nek többet kell fizetnie mind az Unipetrol állami részéért, mind a tőzsdén jegyzett részvényhányadért, mivel a szerződés aláírásakor kikötötték, hogy a vételár nőhet vagy csökkenhet az Unipetrol könyvvizsgálatának eredményeként. Chalupec közölte, hogy az auditálás befejezte előtt nem szeretne találgatni a kérdésben, a négymilliárd zlotys becslést azonban eltúlzottnak találja.
A PKN Orlen tavaly június 4-én írta alá a cseh kormánnyal a megállapodást az Unipetrol-csoport 63 százalékának megvásárlásáról. Az Unipetrolért a Mol is versenyben volt, de visszalépett. A megállapodásban szereplő irányár 13,05 milliárd korona volt.
A lengyel PiN rádióadónak nyilatkozva Chalupec közölte: nem hiszi, hogy a 2005-ös év változást hozna a konszolidáció kérdésében, és nem kockáztatja, hogy a 2006. évre jóslásokba bocsátkozzon.
A magyar Mol Rt. és a PKN Orlen 2003. november 20-án állapodott meg arról, hogy kizárólagos tárgyalásokat kezd a két társaság közötti szorosabb együttműködés lehetséges előnyeinek megvizsgálására, de a megbeszélések már tavaly tavasszal megakadtak. Az osztrák OMV korábban ugyancsak puhatolózott a PKN Orlennél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.