Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a gyanú oka abban a büntetőeljárásban, amely tavaly októberben indult a Független Kisgazdapárt budapesti székházának eladása miatt. Egyelőre tanúkat hallgatnak ki, és dokumentumokat szereznek be – közölte Péntek József alezredes, a BRFK alezredese. Gyanúsított jelenleg nincs. A gyanút az az adásvételi szerződés keltette, amelyet 2002 januárjában írtak alá a párt képviselői egy magánszeméllyel.
Az újabb botrány a székház körül azt követően robbant ki, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a héten megsemmisítette a nagyválasztmány 2003-as határozatait. A választmány ülését ugyanis jogellenesen hívták össze. A megválasztott elnök megbízatása is semmis. Ugyanakkor felröppent a hír, hogy egy vevő tegnap aláírja az új adásvételi szerződést egy később bejegyzett elnökkel. Takács Gábor ügyvéd, a befektetni szándékozó, érdeklődő cég képviselője azt mondta, a felvetett hír alaptalan. Hozzáfűzte: a feladata egyelőre az, hogy tisztázza, ki az FKGP jogszerű képviselője, vezetője ebben a kaotikus helyzetben.
A hírek szerint a 2003. február 16-a előtt megválasztott Réti Miklós neve is felvetődött, bár őt más források szerint utóbb kizárták. A később bejegyzett Kovács István Józseffel kapcsolatban pedig kérdés: kihat-e rá is az ítélőtábla döntése. A kérdés vonatkozhat Deák Józsefre is. Ugyanakkor a tavaly megválasztott Hegedűs Péter lapunknak elmondta: ő jelenleg az elnöki tisztség bejegyzésére vár.
Elkeseredett harc az FKGP székházáért
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!