Eltűntek holttestei

Az indonéz hatóságok szükségtelennek tartják az idegen csapatok jelenlétét az országban, mert már nem látnak reményt arra, hogy túlélőkre leljenek a szökőár sújtotta szigeteken. A hét végén újabb 7200 holttestre bukkantak, ám mivel az eltűnteket néhány nap óta már a halottak között tartják számon, a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa összes halálos áldozatának számát továbbra is 225 ezerre teszik.

Hírösszefoglaló
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indonéziai kormány szerint a szökőár sújtotta területeken a további mentőakciók már nem ígérnek sikert, ezért az idegen katonai csapatoknak készülniük kell a távozásra. Alwi Shihab szociális miniszter szerint a legsúlyosabb csapást elszenvedett Aceh tartományban most már inkább a civil segélyszervezetek munkájára van szükség. Különösen az amerikai csapatok jelenléte érzékenyen érinti a világ legnépesebb mozlim közösségét – írta a Reuters.
Mivel Indonéziában évtizedek óta folynak a harcok a szeparatista erőkkel az ország nyugati részén rejtőző gazdag gázmezők birtoklásáért, a karácsonyi katasztrófa előtt Aceh elzárt terület volt a külföldi segélyszervezetek és újságírók számára. Bár az ENSZ azt kérte, ne zárják ki a nemzetközi segítség résztvevői közül az idegen csapatokat, a kormány három hónapon belüli távozásra szólította fel a külföldi katonákat. Az érvelés szerint a korábban elzárt területeken is lehetővé tették a földi szállítást, katonai légi járművekre tehát már csak ezért sincs szükség. Tegnap bejelentették: az Aceh tartományban tevékenykedő, jórészt katonaorvosokból álló 65 külföldi csoportból 17 már elhagyta az országot.
A segélyakciók azonban nem állhatnak le. Patrick Webb, az ENSZ világélelmezési programjának (WFP) igazgatója elmondta: csaknem négyszázezer ember alapvető ellátásáról gondoskodnak.
Indonéziában csak a hét végén 7200 újabb holttestet vetett ki a tenger. A hatóságok azonban már halottnak tekintik azokat is, akik az eltűntek listáján szerepeltek. A délkelet-ázsiai földrengés és szökőár összes áldozatának számát ezért változatlanul legalább 225 ezerre teszik.
Az indiai Pillow Panja szigetén csaknem négy héttel a szökőár után túlélőt találtak. A férfi elmondta: az első óriási hullám magával ragadta, és messzire kisodorta a tengerre, a következő azonban visszadobta a partra. A szigeten rajta kívül senki sem maradt életben. Az eset az Indonéziában dolgozó segélyszervezetekben is felkeltette a reményt: találhatnak még élő embereket azokon a kis szigeteken, ahová eddig nem sikerült eljutniuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.