Emlékezés Auschwitzra

MTI
2005. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli ülésen emlékezett meg New Yorkban az ENSZ közgyűlése a koncentrációs táborok felszabadulásának 60. évfordulójáról. A világszervezet fennállása óta ez volt az első ilyen megemlékezés, s a szónokok arra figyelmeztették a nemzetközi közösséget, hogy az emberiség elleni bűncselekmények veszélye máig sem múlt el a világ feje fölül. A magyar kormány képviseletében Bársony András külügyminisztériumi államtitkár mondott beszédet.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár nyitóbeszédében felszólította a világot: azzal tisztelegjen a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint hatmillió ember emléke előtt, hogy most és a jövőben az oltalmába vesz minden fenyegetett és sebezhető közösséget. A világ nagy szégyenének nevezte, hogy a holokauszt után sem volt képes megakadályozni az olyan népirtásokat, mint amilyen Kambodzsában, Vietnamban és a volt Jugoszláviában történt. A szudáni Darfúr tartományra is felhívta a figyelmet, ahol szavai szerint most is szörnyű dolgok zajlanak. A főtitkár az antiszemitizmus újjáéledésének és az emberiség elleni más bűncselekményeknek a megakadályozására szólította fel a nemzetközi közösséget.
Bársony András államtitkár beszédében borzasztó tragédiának, a magyar nemzet óriási veszteségének nevezte, hogy a koncentrációs táborokban csaknem 400 ezer magyar számára későn jött a felszabadulás, és velük együtt összesen 600 ezer magyar áldozata volt a holokausztnak. Emlékeztetett arra a szomorú és fájdalmas igazságra is, hogy a magyarok nem csak áldozatok voltak. A magyar állam és sok magyar közvetve vagy közvetlenül együttműködött azokkal, akik a szörnyű bűnöket elkövették.
A közgyűlés rendkívüli emlékülését Izrael indítványozta. Az ENSZ 191 tagállama közül végül 148 szavazta meg a javaslatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.