Építő kritika Brüsszelnek

Munkatársunktól
2005. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió különleges tanácsadójának kérte fel Lech Walesa volt lengyel elnököt, az egykori Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjét Ján Figel, az Európai Bizottság az oktatás, képzés, kultúra és többnyelvűség területéért felelős szlovák biztosa – írta tegnap a Rzeczpospolita.
A lengyel napilap – amelyet az MTI idéz – közlése szerint Walesa igent mondott, és azt kérte Figeltől, részletezze együttműködési javaslatát.
„Emlékeztetni fogok Brüsszelben arra, hogy Európa egyesítése Lengyelországnak és a lengyeleknek köszönhetően történt meg” – magyarázta a hír kapcsán a Rzeczpospolitának a volt kommunista tömb első szabad szakszervezetének vezetője. Nyilatkozatában Walesa többek között úgy vélekedett, hogy „Európának a keresztény értékekre kell épülnie, és követnie kell a tízparancsolatot”. A politikus alig burkolt kritikát is megfogalmazott ezzel a közösség számára, hiszen mint emlékezetes, az Európai Unió alkotmánya a hosszas viták ellenére nem tartalmaz utalást a keresztény örökségre.
„Fel fogom hívni a figyelmet [Brüsszelben] arra, hogy az emberek már nem járulnak az urnákhoz. Inteni fogok attól, hogy Európa oligarchiává alakuljon át” – tette hozzá a ma 61 éves Walesa, akit 1990-ben választottak meg a demokratizálódó Lengyelország első elnökévé.
Walesa elnöki mandátuma lejárta óta is aktív részese a nemzetközi politikai életnek, Európa-szerte rendszeres vendég számos diplomáciai és kulturális eseményen. Legutóbb Kijevben járt közbe az ukrán elnökválasztás körül kialakult válság rendezéséért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.