A technika lehetőséget teremtett arra, hogy dokumentumok segítségével bemutassák József Attila életútját, valamint a költői pálya legfontosabb állomásait. A költő születésének századik évfordulójára virtuális kiállítás nyílt meg január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hét plazmatévén és két számítógépen bemutatott anyag, valamint az audioeszközök segítségével meghallgatható versek, a szinkronvezérelt digitális video- és hanglejátszók, az interaktív multimédiás programok a rendezők reményei szerint felélesztik az érdeklődést a költő életműve iránt. A látogatók a maguk tempója szerint ismerkedhetnek az anyaggal, barangolhatnak az információk között, miközben átfogó képet alkothatnak József Attila életművéről. A kiállítás eljut Párizsba, az UNESCO székházába is.
A magyar kormány 2005-öt József Attila-emlékévvé nyilvánította, ennek keretében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) több programot, pályázatot is meghirdetett. Az emlékév nyitánya január 7-én, Attila-napon volt, zárónapja december 3-án, a költő halálának évfordulóján lesz. A minisztérium másfél millió forintig terjedő támogatására számíthatnak azok az önkormányzatok, szervezetek, oktatási intézmények, amelyek könyveket vagy multimédiás eszközöket jelentetnek meg az évfordulóhoz kapcsolódóan, valamint a József Attila munkásságával foglalkozó írásokat közreadó folyóiratok. Amint azt Vass Lajos, a tárca politikai államtitkára az emlékév megnyitóján elmondta, a kiállítások, felolvasóestek, tévéműsorok és konferenciák kapcsán irodalmi, zenei és képzőművészeti pályázatot is meghirdetnek. Az ünnepségsorozatba bekapcsolódnak a külföldi magyar kulturális intézetek is. Az NKÖM a Kozmosz éneke címmel internetes játékot is indított. A művelődéstörténeti-irodalmi vetélkedő, amelynek fődíja egy kétszemélyes párizsi út, azt célozza, hogy megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal József Attila költészetét. Az emlékév költségvetése 250 millió forint, a minisztérium úgy tervezi, hogy programfüzetét márciusra jelenteti meg.
Némi üröm az örömben, hogy bizonyosan nem lesz kész az eredetileg tervezett időpontra, április 11-re a költő új síremléke. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság, amely régóta szeretne méltó emlékművet állítani a Kerepesi úti temetőben lévő családi sírra, egy éve jelezte ezt a szándékát a kulturális minisztériumnak. Az elmúlt időszakban kialakult szokás szerint április 11., a költészet napja, amely egyben József Attila születésnapja is, ad alkalmat számukra az új síremlékek felavatására. Így történt ez a Radnóti-évforduló idején, majd tavaly a Balassi-emlékévben is. Ahhoz azonban, hogy az új síremlék erre az időpontra elkészüljön, már tavaly egymillió forintra lett volna szükségük a pályázat kiírásához. Ezt az összeget a mai napig nem bocsátotta rendelkezésükre a minisztérium, így a korábban elkészített pályázatot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus még most sem tudta kiírni. A minisztérium viszont cáfolta, hogy ilyen tervek lettek volna, és azt ígéri, hogy december 3-ára a József Attila-emlékév záróakkordjaként elkészül a méltó sírhely.
PM Orban: Polish Drone Incident Could Have Happened in Hungary
