Esztergom önkormányzata az Alkotmánybírósághoz fordul, mert véleményük szerint alkotmányellenes jogszabály rendelkezik a város belterületén található regionális vízközmű kizárólagos állami tulajdonná minősítéséről – jelentette be Knapp János alpolgármester. A jogi szabályozás akadályozza, hogy az önkormányzat hozzájusson a közműhöz, és ráhatása legyen az ivóvíz- és szennyvízellátásra, pedig a hálózat fejlesztésében anyagilag is részt vállal – érvelt Knapp. – A tavaly december 5-i helyi népszavazáson megjelentek többsége amellett voksolt, hogy az egészséges ivóvízzel történő ellátás érdekében a sérülékeny Duna-vizet karsztvízzel váltsák ki – emlékeztetett a polgármester-helyettes. Ekkor a lakosság egyetértett azzal, hogy a helyhatóság kérje ki az államtól az őket megillető vízközműveket azok városi üzemeltetése céljából. Emlékezetes: a referendum előzménye volt, hogy tavaly július 30-án az Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőjének tartályából közel 250 köbméter szennyező anyag került az esővíz-levezetőbe, majd a város ivóvízellátását biztosító dunai parti kutak közelébe. A cég napokkal később beismerte, hogy az elfolyt anyag több száz gyógyszervegyészeti és vegyipari, valamint súlyosan környezetszennyező veszélyes hulladékot tartalmazott.
A város vezetői tárgyalásokat kezdtek a jelenlegi szolgáltatóval, az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Rt.-vel, valamint a tulajdonos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviselőjével – tájékoztatott Knapp János.

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó