Az 1995-ös wimbledoni viadal óta a most zajló ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon fordult elő újra, hogy férfi egyesben a négy legelőkelőbb helyen kiemelt került Grand Slam-tornán a négy közé. Ez még önmagában nem garantálta Roger Federer (1.) és Marat Szafin (4.) tegnapi elődöntőjének fantasztikumát, hiszen a svájci világelső augusztus óta mindenkit elsöpört az útjából. Az oroszt tavaly háromszor is felülmúlta, egyszer itt, az Australian Open előző fináléjában.
Ennek megfelelően az első játszmát 45 perc alatt meg is nyerte, ám Szafin alig több mint fél óra alatt egyenlített. Erre már felkapták a fejüket a hozzáértők, hiszen Federer első szettjét vesztette el az idei tornán. Ám nem látszott megingani, szűk egy óra alatt újra előnyt szerzett, a negyedik játszma rövidítésében pedig már 5-2-re vezetett, majd 6-5-nél meccslabdája is volt. Elhibázta, a szokásos szétszórtsága helyett most igazán koncentráló orosz kiválóság pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget az egyenlítésre. Minden kezdődött elölről, ám az eddigiektől eltérő módon: a hatodik gémben Szafin brékelt, s utána 5-2-es előnyre tett szert. Federer zseniális megoldásokkal kiegyenlített, miközben ellenfele három meccslabdáját hárította. Aztán 8-7-es orosz vezetésnél újabb két meccslabda adatott Szafin számára, s a másodikat hozta is. Ezzel megnyerte a majd’ négy és fél órás csatát, 2002 és 2004 után harmadszor jutott be a melbourne-i fináléba, s megszakította a svájci világelső augusztus, az athéni olimpia óta tartó, 26 mérkőzéses veretlenségi sorozatát.
Federer mindezt nem fogta fel tragédiaként: „Sajnálom az elpuskázott meccslabdámat, de ma egyértelműen Marat volt a jobb és frissebb. A fájó hátam miatt ápolást kellett kérnem, de az a hólyag is zavart, amelyik a lábamon keletkezett. Alig várom, hogy visszavághassak Szafinnak” – mondta a svájci, aki kettejük külön csatájában még mindig 6-2-re vezet. Szafin szinte repült: „Ez életem legnagyobb sikere, egyszerűen nem találok szavakat! Remélem, a döntőre sikerül kipihenni magam, s két vesztes melbourne-i finálé után harmadszor végre nyerhetek.” Az orosz ellenfele a döntőben a Roddick (2.)–Hewitt (3.) összecsapás győztese lesz.
A nőknél tiszta amerikai finálét rendeznek majd, ugyanis Lindsay Davenport (1.) a francia Nathalie Dechyt (19.), Serena Williams pedig az orosz Marija Sarapovát (4.) verte nehezen. Mindketten úgy diadalmaskodtak, hogy az első játszmát 6:2-re elveszítették.
Magyar vonatkozású örömhír, hogy a juniorok között Szávay Ágnes egyesben a negyed-, párosban pedig már az elődöntőben jár.
Női egyes, elődöntő: Davenport (amerikai, 1.)–Dechy (francia, 19.) 2:6, 7:6 (7-5), 6:4; S. Williams (amerikai, 7.)–Sarapova (orosz, 4.) 2:6, 7:5, 8:6.
Férfi egyes, elődöntő: Szafin (orosz, 4.)–Federer (svájci, 1.) 5:7, 6:4, 5:7, 7:6 (8-6), 9:7.

Lopott bankkártyával vásároltak, most bíróság elé állnak