Indulásakor, körülbelül egy évvel ezelőtt a www.halapenz.hu nagy vitát váltott ki. Az orvosok felháborodtak és tiltakoztak amiatt, hogy bárki ellenőrizetlen információt rakhatott fel róluk az oldalra, s ezzel megsértette személyiségi jogaikat. Kifogásolták azt is, hogy nemegyszer személyes adataikat, mobilszámukat is közzétették. Emiatt az adatvédelmi biztos is tiltakozott. Ennek hatására az oldal működését beszüntették, a régi információk azonban továbbra is hozzáférhetők – egy másik oldalon.
Az új oldallal kapcsolatos tervekről a következők olvashatók a honlapon: „ha összefogunk, ez lesz a leghasznosabb oldal azoknak, akik a békés szülés közös ügyét kívánják szolgálni nyílt és átláthatóan működő szervezetekkel”. Ennek érdekében alapítványt hoznak létre, amely – a közlemény szerint – már legálisan is támogatható. Arról azonban nem lehetett többet megtudni, hogy az alapítvány pontosan milyen célt szolgál, és hogyan lehet támogatni. A szervezők már most borítékolják, hogy az új kezdeményezésre is össztűz zúdul.
Az archív anyagok tárolására létrehozott „emlékoldalt” egy úgynevezett Magyar Cenzúraellenes Brigád szerkeszti – legalábbis az ott olvasható információk szerint. Céljuk, hogy legyen elpusztíthatatlan másolata a halapenz.hu-nak.

Elképesztő: ezért támadta meg az iskolás kisfiút egy felnőtt férfi