Felújította tegnap az Európai Unió és Irán a másfél éve leállított kereskedelmi tárgyalásokat, miután Irán felfüggesztette urándúsítási programját. A tárgyalások elsősorban a gazdasági és kereskedelmi együttműködés javításáról szólnak, de folytatásuknak politikai jelentősége van – számolt be az MTI. Az unió nem utolsósorban nyomásgyakorlásként függesztette fel a megbeszéléseket, hogy Teherán hagyjon fel minden nukleáris tevékenységgel, amelynek katonai vonatkozása is lehet. A Brüsszelben folytatódó tárgyalások kiterjednek Irán nemzetközi kereskedelmi lehetőségeire, így a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) esedékes tagságára is, amelyet szintén politikai okokból elsősorban az Egyesült Államok blokkol.
Az EU nemrégiben – az Irán és három nagy uniós tagország között a teheráni nukleáris tevékenység felfüggesztéséről szóló megállapodás keretében – már jelezte, hogy támogatja Teheránnak ezt a törekvését, ha Irán tartja magát saját vállalásához. A brüsszeli testület szóvivője mindazonáltal kedden azt is jelezte, hogy a tárgyalások folytatása nem jelenti azok automatikus befejezését is. Az EU – a bizottság és a külügyminiszterekből álló tanács döntése alapján – újra felfüggesztheti a megbeszéléseket, ha Teherán nem tartja be vállalásait. Hozzátette, nincs automatizmus az atomdúsítás és a tárgyalások folyamata között sem.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt