További holttestek ezreire bukkantak tegnap Délkelet-Ázsiában, ahol karácsonykor szökőár pusztított, több mint 160 ezer holttestet maga mögött hagyva.
Az indonéz kormány korlátozza a segélymunkások és újságírók mozgását, állítólag biztonságuk érdekében. Közben arra szólították fel a segélyakciókban részt vevő külföldi katonákat, hogy legkésőbb három hónapon belül hagyják el az országot – írta a BBC.
Napi 12 órát dolgozik a Srí Lankán tartózkodó Slovnaft–Mol szlovák–magyar mentőcsoport, hogy fertőtlenítéssel akadályozza meg a járványok kitörését. A speciális mentési feladatokra kiképzett kilenc szlovák és öt magyar szakember kórházakat, árvaházakat, tornatermeket, vagyis minden olyan helyet fertőtlenít, ahol a karácsony másnapján pusztító szökőár után holttesteket tároltak – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a helyszínről Manga Mihály, a Központi Különleges Mentőszolgálat munkatársa. Elmondta: tegnap éppen a haditengerészet bázisán jártak. A csapat megfordult már olyan kórházban, illetve tornateremben is, ahol a természeti csapás után 3-10 nappal megtalált holttesteket tartottak a trópusi hőségben, az egyikben 1500-at, a másikban pedig 1400-at. A csoport tagjai a helyi egészségügyi szakemberek segítségével kijelölt objektumokban fertőtlenítőfolyadékot permeteznek szét: a speciális, Magyarországról Srí Lankára szállított szerből ötven liter egyhektárnyi terület sterilizálására elegendő. Mangáék a tervek szerint január 15-ig maradnak a szigeten, az addig hátralévő idő a legnagyobb gócpontok felszámolására elegendő. Ha marad a fertőtlenítőszerből, otthagyják a helyieknek, akiket be is tanítanak a berendezések kezelésére.
A szigetországban tegnap elfogott a rendőrség egy férfit, aki száz dollárért akarta eladni az unokáit. Az idős embert árvákat vásárolni akaró, külföldieknek álcázott önkéntesek segítségével vették őrizetbe, amikor éppen alkut akart kötni hét- és kilencéves unokájára. Az aggastyánt rendőrbíró elé állították, de később óvadék ellenében szabadon engedték. Amint arról beszámoltunk, Srí Lankán a hatóságok a múlt héten jelentették be: bizonytalan ideig betiltják a természeti csapásban elárvult gyerekek örökbe fogadását, miután a kormány gyerekrablásokról kapott híreket. Az MTI úgy tudja, az Interpol arra figyelmeztetett, hogy bűnbandák áldozatai lehetnek a szökőár miatt árvaságra jutott vagy szüleiktől elszakított gyermekek, akiket akár rabszolgának is eladhatnak.
Miközben folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok, a térségbe a politikusokon kívül egyre több híresség, popsztárok, sportolók, filmszínészek is ellátogatnak.
A szökőártól sújtott országokban gondot okoz, hogy az áldozatok tetemeit felfalják az elvadult, kóbor kutyák, akik már arra is rájöttek, hogyan nyissák ki a lezárt hullazsákokat. Az emberevő kutyák problémája olyan méretűvé vált Thaiföldön, hogy állatorvosok egy csoportja nyugtató lövedékekkel kábítja el az állatokat, majd összegyűjti, és egy nyugat-thaiföldi kutyamenhelyre küldi őket. Dél-Indiában nem teketóriáznak: éles lőszerrel ölik meg a tetemdézsmáló kutyákat.
*****
Kaliforniában tizenhárom embert még keresnek azon a kistelepülésen, amelyre ráomlott a fölötte magasodó domb. La Concitában a néhány napos esőzés után indult meg a sárlavina, amely a falu több házát is maga alá temette. A keresőkutyák segítségével kedden hat újabb holttestet találtak meg, velük együtt tucatnyira nőtt a halálos áldozatok száma.
Costa Rica elnöke, Abel Pacheco rendkívüli állapotot hirdetett ki, miután három napja tartanak a hatalmas esőzések a közép-amerikai országban – jelentette a BBC. Eddig több mint hétezer embert kellett evakuálni otthonából, s helyi hírforrások halálos áldozatokról is beszámoltak.
Skóciában és Észak-Írországban három embert ölt meg az évtized viharaként emlegetett ítéletidő. Az óránként 170 kilométeres sebességgel száguldó szél következtében Skóciában 60 ezer lakás maradt áram nélkül. Londonderryben egy közlekedő személygépkocsit 30 méterre hajított a szél, Skóciában egy autót hozzácsapott egy kamionhoz. Tegnapra virradóra a skót partoktól 190 kilométerre nyoma veszett egy halászhajónak, fedélzetén tizenkilenc emberrel.
Ausztráliában, az Eyre-félszigeten sikerült végre megfékezni azt a nagy kiterjedésű bozóttüzet, amely kilenc ember halálát és hat eltűnését okozta. A lángok hétfőn keletkeztek, a 44 Celsius-fokos hőség és az erős szél miatt pillanatok alatt 145 ezer hektárnyi területet emésztettek föl. Nyolcan – közöttük egy két- és egy négyéves gyermek – elevenen égtek el, amikor autójukat körülfogták a lángok. A kilencedik áldozatot, egy asszonyt a mentőegységek élettelenül találták meg a házában.
Szabó Vilmos thaiföldi szabadsága. Thaiföldön tölti szabadságát Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára – értesült a Magyar Nemzet. A politikus titkárságán megtudtuk, január 20-án áll ismét munkába. Szabó Vilmos a Thaiföldön is pusztító szökőár után indult el az ázsiai országba. A kormánypolitikusok nem az első alkalommal utaznak magánlátogatásra vitatható időpontokban vagy helyszínekre. Amint azt már korábban hírül adtuk, Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére felmentették tisztségéből Vándor János bangkoki nagykövetet, aki állítólag betegszabadságra érkezett haza Magyarországra, s miután a cunami következtében magyar állampolgárok is eltűntek Thaiföldön, nem utazott vissza állomáshelyére. A napokban derült ki az is, hogy Zuschlag János volt MSZP-s képviselő, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták volt alelnöke, a Vas megyei ifjú szocialista szervezetek alapítása körül kirobbant botrány egyik, immár rabosított gyanúsítottja az Indiai-óceán térségében üdül. Meghökkentő időpontokat és helyszíneket választott Medgyessy Péter volt miniszterelnök is, aki hol a kommunista Kubában töltötte szabadságát, hol pedig a francia Riviérán üdült, míg itthon az utóbbi ötven év egyik legnagyobb dunai árvize tombolt. (MN)