A Nemzetközi Űrállomás (ISS) kétfős legénysége – az orosz Szalizsan Saripov és az amerikai Leroy Chiao – tegnap űrsétára indult, ami valójában nehéz munkát jelent: öt és fél óra alatt fel kellett szerelniük az állomásra egy új robotkart és három, gombaspórákat és baktériumokat tartalmazó konténert. Ez utóbbiak azért kerültek az ISS-re, hogy kiderüljön, túlélik-e a mikroorganizmusok az űrbéli feltételeket, a több száz fokos hőmérséklet-különbségeket – adta hírül az ITAR-TASZSZ. Jó hír lenne, ha a baktériumok nem lennének ennyire virulensek, s nem kellene attól tartani, hogy megfertőzzük azokat a bolygókat, ahová leszállnak a földi űreszközök.
Az űrállomás legénysége viszontagságos időszakot tudhat maga mögött. December második felében már az élelmiszer-fejadagokat is nagyon takarékosan kellett beosztaniuk, mert csak az év végén számíthattak annak a Progressz teherűrhajó látogatására, amely az utánpótlást szállította.
A Progressz szerencsére rendben megérkezett, néhány nappal ezelőtt azonban a fokozott napfolttevékenység okozta mágneses vihar veszélyeztette az asztronautákat. A Napból érkező elemi részecskék károsíthatták volna az űrállomás műszereit, és ártalmasak lehettek volna a földi atmoszférától itt nem védett legénységre is. Az űrállomás fala nem jelent megfelelő védelmet a záporozó alfa-, béta- és gammasugarakkal szemben, de az ISS-en kiépítettek egy olyan leárnyékolt helyiséget is, ahol meghúzhatták magukat az űrhajósok, így baj nélkül átvészelték a napvihart.

Teljes gázzal falnak csapódott a friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves fiú – videó