Sem Gulyás Kálmán államtitkár, sem főnöke, Hiller István kulturális tárcavezető titkárságán nem kaptunk információt arról, hogy – az ígéreteknek megfelelően – a hét eleji miniszteri értekezleten döntöttek-e az államtitkár javaslatáról, nevezetesen: még januárban üljön össze újra a vatikáni–magyar vegyes bizottság. Nyár óta nem teljesül az 1997-es vatikáni megállapodás egyik kitétele, miszerint a vegyes bizottságnak kell nyomon követnie a megállapodás minél maradéktalanabb megvalósulását a finanszírozás terén.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta, semmiféle megkeresés nem érkezett vegyesbizottság-ügyben a kormányoldalról. Gábor György, a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi tanácsadója kijelentéséhez – miszerint a vatikáni megállapodással párhuzamos törvényi szabályozások keletkeztek, és bár egy nemzetközi szerződés felülírja a magyar törvényeket, a felülírásra valószínűleg nem volt felhatalmazása a Horn-kormánynak – Semjén Zsolt országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) úgy nyilatkozott munkatársunknak: „A nemzetközi szerződés az alkotmány által rögzítetten is felette áll a belső törvényeknek, tehát az aláírást, illetve a ratifikálást követően nem lehet ezzel ellentétes magyar törvényeket hozni. De az is nyilvánvaló, hogy egy nemzetközi szerződés szentesítése után a már korábbi belső joganyagot, ha szükséges, hozzá kell igazítani a nemzetközi szerződéshez.” Megjegyezte: ilyen szerződést jogállam még nem rúgott fel.

Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”