Magyar Katolikus Rádió néven először az Egri Főegyházmegye érseke, Seregély István indított útjára műsorszolgáltatót hazánkban. Ennek első próbaadása 2000 augusztusában volt, míg tényleges működését két hónappal később kezdte meg. – Amikor 2004 pünkösdjén beindult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által létrehozott Magyar Katolikus Rádió, tudomásul vettük a helyzetet, és ugyan előbb létesültünk, nevünket mégis megtoldottuk az Eger szóval – mondta Simon György, a Magyar Katolikus Rádió – Eger főszerkesztője. Hozzáfűzte: a névhasonlóság nem okozott viszályt a két intézmény között.
– A Magyar Katolikus Rádiót létrehozó püspöki konferencia nem kívánt az egriekétől különböző nevet adni az új adónak, mert annak elnevezésében is vállalni kívánta az evangelizációs küldetését, és tulajdonosát is – tájékoztatott Juhász Judit vezérigazgató-helyettes.

Szúnyoginvázió Siófokon, lapáttal szedik össze a tetemeket – videó