Lleyton Hewitt már azzal megjavította élete eddigi legjobbját, amikor a negyeddöntőbe jutott, hiszen hazája Grand Slam-tornáján korábban nem brillírozott. Az idén viszont igen, hiszen a nyolc között maratoni küzdelemben átverekedte magát az argentin David Nalbandianon, majd a tegnapi elődöntőben Andy Roddickon is, immár sokkal könnyebben.
Az nyilvánvalónak tűnt, hogy a fizikailag elpusztíthatatlan Hewitton nem látszik majd fáradtság, a kérdés az volt, hogyan kezeli majd az amerikai rettegett adogatásait. Nos, Roddick odatett ugyan 31 ászt, viszont minden másban dekoncentráltnak bizonyult, ötven ki nem kényszerített hibája és pontatlan hálójátéka sok volt a keveset kockáztató Hewitt ellen. Az első szettet még könnyen elvitte az amerikai, ám a következő kettő rövidítését fejben az ausztrál bírta jobban, a negyedik játszmára pedig kár sok szót vesztegetni. A majd’ háromórás győztes mérkőzés után Hewitt tehát vasárnap hazájában is révbe érhet, csakúgy, mint a 2001-es US Openen és 2002-ben Wimbledonban. Orosz riválisa, Marat Szafin eddig a 2000-es US Openen nyert Grand Slamet, ám itt, Melbourne-ben kétszer már döntőzött. Harmadszor a hazai Hewitt-tal sem lesz könnyű dolga, ráadásul egymás elleni mérlegük teljesen kiegyenlített (5-5, tavaly 1-1).
Esélylatolgatásában Hewitt azt mondta, amit mi is tudunk: „Nagyon kemény meccs vár rám, hiszen Marat Szafin a világ jelenlegi legjobbját, Roger Federert győzte le, nem is akármilyen játékkal.” A mai női döntőről annál határozottabb véleménye volt: „Szó sem lehet róla, hogy megnézzem. Többé nem szeretnék kapcsolatba kerülni a női tenisszel.” Persze nem Davenporttal és Serena Williamsszel van baja, hanem Kim Clijstersszel. Aki azok után hagyta faképnél októberben, hogy már az esküvő időpontját is kitűzték.
Az ausztrálok már tegnap ünnepeltek, hiszen Alicia Molik és az orosz Szvetlana Kuznyecova nyerte a női párosok versenyét. Molik ráadásul revánsot vett egyesbeli negyeddöntős legyőzőjén, Lindsay Davenporton. Az amerikai világelső azért nem bánkódott nagyon, hiszen ma honfitársa, Serena Williams ellen a „szingli” bajnoki címe lesz a tét.
A junioroknál tovább tart Szávay Ágnes menetelése, a 16 éves soltvadkerti születésű, jelenleg Budapesten élő magyar lány egyesben az elődöntőbe, a cseh Frankovával párban pedig már a fináléba jutott igen magabiztosan. Öt éve Kapros Anikó mind az egyest, mind a párost megnyerte az ifjú hölgyek között az Australian Openen, a jó példa tehát adott Szávay számára.
Eredmények. Férfi egyes, elődöntő: Hewitt (ausztrál, 3.)–Roddick (amerikai, 2.) 3:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 6:1. Női páros, döntő: Kuznyecova, Molik (orosz, ausztrál, 6.)–Davenport, Morariu (amerikai, 15.) 6:3, 6:4. Junior nők, egyes negyeddöntő: Szávay (magyar, 12.)–Paszek (osztrák) 6:3, 6:3; páros elődöntő: Frankova, Szávay (cseh, magyar, 6.)–Wen Hsin Hsu, I-Hsuan Hwang (tajvani, 8.) 6:3, 6:1.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja