Hetvenkét százalékos volt a részvételi arány az iraki parlamenti választáson annak ellenére, hogy öngyilkos merényletek és aknavetős támadások sorozata kísérte a szavazást – állította tegnap az iraki választási bizottság. Becslésük a részvételről két órával a szavazóhelyiségek zárása előtti állapotot tükrözte. Adel al-Lami, a választási bizottság tagja bagdadi sajtóértekezletén elmondta: a síiták lakta körzetekben még ennél is magasabb a részvétel, 90 százalékos vagy a fölötti, Bagdad egyes körzeteiben pedig elérte a 95 százalékot. A tisztségviselő újságírói kérdésre később pontosította a bejelentést, s közölte: az optimista összesítésbe nem számoltak bele két szunnita tartományt, ahol nagyon alacsony volt a részvétel. Közlése szerint a terrorfenyegetések, illetve a személyzet hiánya miatt a szavazóhelyiségek csupán egy százaléka nem nyitott ki vasárnap. A Bagdadtól délre fekvő, úgynevezett „halál háromszögében” a legtöbb helyen biztonsági okokból nem nyitottak meg a választási irodák, bár később a hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy a problémát megoldották. Carlos Valenzuela, a választási bizottság mellett működő ENSZ-tanácsadó megerősítette a magas részvételről szóló hírt, bár felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az adatok még csak előzetes információkon alapulnak. A szavazás vasárnap helyi idő szerint 17 (közép-európai idő szerint 15) órakor véget ért – a szavazóhelyiségek bezártak, a sorban állók azonban még leadhatták voksaikat. Asraf Dzsehangir Kázi, az ENSZ iraki különmegbízottja sikeresnek értékelte a választás lebonyolítását.
Az 50 éve először tartott többpárti szavazástól a lakosság 60 százalékát kitevő síita többség győzelmét várták, míg az országot 80 éve kormányzó szunniták szinte biztosan bojkottálták a szavazást. A kurdok részvétele ugyancsak rendkívül magasnak ígérkezett. A választás során dőlt el a 275 tagú ideiglenes nemzetgyűlés öszszetétele, amelynek feladata az állandó alkotmány elfogadása, illetve az új kormány megválasztása lesz, és a szavazók ugyancsak tegnap döntöttek a 18 tartományi tanács és a kurd autonóm parlament tagjainak személyéről is. Az ideiglenes parlamenti helyekért 111 listán 7761 jelölt indult, a tizenhét tartományi tanács 41 tagú, míg a bagdadi tanács 51 tagú lesz. A kurd autonóm parlament 111 képviselői helyéért tizenhárom jelöltlista szereplői versengtek.
Az iraki belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint a nap folyamán 36 személy (30 polgári és hat rendőr) vesztette életét, és további 96 ember sebesült meg országszerte a terrorcsoportok által szavazóhelyiségek, szavazók ellen elkövetett merényletekben. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportja 13 merénylet elkövetését vállalta. A nap veszteségeit jelentősen megnövelheti, hogy Bagdadtól északra lezuhant a brit királyi légierő egyik C–130-as közepes szállítógépe, amelynek roncsai nagy területen szóródtak szét.
Tegnap reggel az már kiderült, hogy a választói névjegyzékben szereplő, külföldön élő irakiak kétharmada már az urnákhoz járult a számukra pénteken megkezdődött választáson. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint ennek alapján összességében magas részvételre lehet számítani abban a 14 országban, ahol lehetőséget adtak a nem hazájukban élő irakiak számára a választáson való részvételre.
A világ óvatosan reagált a fejleményekre. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára szerint az iraki választás az első lépés a demokrácia felé vezető úton. Az új amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice pedig úgy vélte, hogy az iraki parlamenti választás felülmúlja a várakozásokat. „A szabadság hangját” látjuk megjelenni – mondta.
Az amerikai megszállók retorikáját tükrözte az iraki ideiglenes kormány vezetőjének nyilatkozata is. A háború és a megszállás igazolását több, a Bush-kabinethez kötődő személyiség is kihangsúlyozta. Richard Perle, a neokonzervatívok egyik hangadója, a Pentagon tanácsadó testületének volt elnöke, akit a háború egyik legfőbb ideológusaként ismernek, a CNN hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy ha nem is találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban, a választás megrendezésében, a demokrácia kibontakozásában a katonai fellépés igazolását látja. A választás megkondította a lélekharangot a lázadás felett, amely fokozatosan el fog halni.
Ijád Allávi szerint a választás napja annak jelképe, hogy Irak milyen messze maga mögött hagyta „Szaddám diktatúrájának sötét napjait”, és ezt a terroristák is pontosan értik. Az átmeneti iraki kormányfő a News of the Worldnek, a legnagyobb vasárnapi brit tömeglapnak írt cikkében úgy fogalmazott: az, hogy a választást meg lehetett rendezni, az irakiak bátorságát dicséri, hiszen a szavazópolgároknak a terroristák „halált ígértek, nagy tételekben”. Allávi szerint a választók és a választáson induló jelöltek bátorsága nem csupán a terroristáknak adott válasz, de azoknak a bírálóknak is, akik azzal érvelnek, hogy az irakiak nem is akarják a demokráciát. Hasonló szellemű kommentárjában az iraki háborút egyébként élesen ellenző The Observer is azt írta: a fanyalgó nyugati elemzők és szerkesztőségi kommentárok nem veszik figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy politikai megfontoltságot és demokratikus bátorságot kizárólag a sokak által megvetett irakiak mutattak fel. Elég csak Ali asz-Szisztáni nagyajatollahra, a legfőbb iraki síita vallási méltóságra gondolni, aki háttérbe tudta szorítani a síita szélsőséget, és akkor sem szólított fel szunniták lemészárlására, amikor saját közvetlen munkatársait érte merénylet. A legnagyobb baloldali vasárnapi brit lap elemzése szerint az iraki választás példátlan abból a szempontból, hogy soha, még a weimari Németország végnapjaiban sem történt olyan koncentrált kísérlet a választások erőszakkal történő megsemmisítésére, mint most Irakban.
Bush sikerről beszél. George Bush amerikai elnök átütő sikernek nevezte az iraki választásokat vasárnap délutáni rövid nyilatkozatában. Az irakiak a nagy veszélyek ellenére jelentős számban tettek hitet a demokrácia mellett, és elutasították a terroristák antidemokratikus ideológiáját – jelentette ki az elnök, és méltatta az irakiak bátorságát. A világ a választásokkal a szabadság hangját hallotta megszólalni a Közel-Kelet szívéből – mondta az elnök a Fehér Házban négy órával az urnák lezárása után. A terroristák és a lázadók továbbra is folytatják hadjáratukat a demokrácia ellen, de Amerika támogatni fogja az iraki népet az ellenük vívott harcában – mondta. (MTI)