Még Fallúdzsában is sorok álltak egyes szavazóhelyiségek előtt az ENSZ ellenőrei szerint, pedig a szunnita ellenállás központjában, amelyet az amerikaiak példátlan erőszakkal felszámoltak, nem számítottak tömeges részvételre. Ugyanakkor csalódást keltően kevesen éltek jogukkal Szamarra és Ramadi lakosai közül. Bagdad négy szavazókörét pedig egyáltalán nem nyitották meg. Az elemzők szerint a jogosultak 60 százaléka elment szavazni, ami körülbelül nyolcmillió embert jelent. Mivel azonban a síiták a lakosság 60 százalékát teszik ki, és a szakértők szerint az ő soraikból került ki a szavazók többsége, minden elemző egybehangzóan állítja, hogy a nemzetgyűlés túlnyomó többségben síitákból fog állni.
Ijád Allávi egységbe szólította az irakiakat, hogy a választás után a nemzeti-vallási ellentéteket félretéve együtt küzdjenek az ország sikerességéért. Gondot okoz, hogy várhatóan sokan kétségbe vonják az eredményeket. A fegyveres ellenállók ugyanis arra szólították fel a lakosságot, hogy ne engedelmeskedjenek az amerikaiaknak, és bojkottálják a választásokat. Ijád Allávi kijelentette: ahogy a választási eredmények ismertté válnak, a 275 fős nemzetgyűlés azonnal összeül, hogy megválassza az új kormányt és annak vezetőjét. A parlament feladata lesz később megalkotni az ország alkotmányát is, amely egyes vélemények szerint még a választások végrehajtásánál is nehezebb feladat. Emellett Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter bejelentette, Iraknak másfél év múlva nem lesz szüksége a területén az Egyesült Államok vezette szövetségesekre.
Az ideiglenes miniszterelnök elmondta, társadalmi párbeszédet akar kezdeni, s minden szervezet képviselőivel le akar ülni. Az Ilaf arab internetes újság közölte, Allávi és Gázi al-Dzsaver ideiglenes iraki elnök, valamint Adnan al-Pacsacsi, a független demokraták szervezetének első embere közös kongreszszust tartanak napokon belül Irakban, ahol a választások utáni helyzetet fogják elemezni. A szervezőknek a lap szerint az a célja, hogy ellenpontot tudjanak létrehozni a síitákkal szemben a felálló nemzetgyűlésben.
Közben az as-Sark al-Auszat arab lap beszámol arról, Moszul észak-iraki város 150 ezres keresztény közösségének egy része számára nem nyitottak szavazókört, így a jogosultak nem adhatták le sehol voksukat. A helyi keresztény párt vezetője, Viliem Varda kijelentette, hogy a kormány szándékosan zárta ki a Krisztust követő irakiakat a választásból, nehogy a „Mezopotámia Nemzeti Listája” nevű gyűjtőszervezet győzzön Moszulban.
Világszerte elismeréssel szóltak a választás viszonylagos nyugalomban való megrendezéséről. Az érdekelt politikusok közül George Bush amerikai elnök kijelentette, „a világ a szabadság szavát hallja a Közel-Kelet szívéből”. Európában még az amerikaiak beavatkozását elítélő országok is elismerően írtak a választásról. Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU támogatni fogja Irakot, hogy a most megkezdett út tovább folytatódjon.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán