Irreális alapokon a büdzsé

Tovább folyik a költségvetés manipulálása és kozmetikázása – jelentette ki tegnap Varga Mihály, az Országgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes elnöke, aki hangsúlyozta: az idei büdzsé kiinduló számai nem valósak. Az MSZP szerint az államháztartási hiány csökkentése megfelel az uniós elvárásoknak.

2005. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vállalkozói elsősegélycsomagok helyett vissza kellene fizetnie a kormánynak a vállalkozásoknak jogosan járó áfát – hangsúlyozta Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője az ellenzéki párt tegnapi sajtótájékoztatóján. Az APEH adataira hivatkozva Varga rámutatott: egyértelműen megállapítható, hogy a kifizetendő adó visszatartásáról van szó. Hozzátette, hogy eddig kétmilliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek, hogy késedelmi kamatot kellett fizetni a határidőn túli kiutalásokra.
Az infláció, az államadósság és a munkanélküliség terén is rosszabbul állunk, mint 2002-ben – fogalmazott Varga, aki szerint a Pénzügyminisztérium folytatja a költségvetés manipulálását és kozmetikázását. – A pénzügyi tárca hivatalos bejelentésével szemben a Magyar Nemzeti Bank és Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos is úgy nyilatkozott, hogy hazánk államháztartási hiánya tavaly meghaladta a GDP 5,5 százalékát – fogalmazott az ellenzéki politikus.
2002 és 2004 között Magyarország hajtotta végre a legnagyobb mértékű hiánycsökkentést a kelet-közép-európai régióban – reagált Varga Mihály kijelentéseire Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője. Szerinte a szocialista–szabad demokrata kormánynak 8,5 százalékról 4,5 százalékra sikerült mérsékelnie a GDP-arányos államháztartási deficitet. Szabó Lajos szerint a hiány idei csökkentésének üteme megfelel az uniós elvárásoknak.

*****
Az Európai Bizottság (EB) ma publikálandó jelentése szerint a 25 uniós tagország közül 14 esetében hosszabb távon bizonytalan az államháztartás egyensúlyi állapota – értesült a Reuters. Az EB jelentése szerint az EU két tagországában lehetnek rövid távon költségvetési gondok: Magyarországon és Görögországban. A jelentés megjegyzi, hogy Görögország és Magyarország kivételével a túlzott deficiteljárás elé néző országok erőfeszítései az államháztartás rendbetételére sikerrel kecsegtetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.