Ismét erősödött a forint

A nyereségüket realizálni igyekvő befektetők eladásai következtében tegnap lejtőre került a pesti börze indexe. A nyugat-európai tőzsdék vegyes képet mutattak; ezen belül a legnagyobb veszteséget lapzártakor a frankfurti, minimális nyereséget pedig a londoni tőzsde jelzett.

Dénes Zoltán
2005. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteki záróértékéhez képest 0,26 százalékos emelkedéssel indított tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, ám kis ideig tartó bizonytalankodás után egyértelmű lejtmenetbe váltott. A délben már több mint félszázalékos veszteséget mutató BUX kora délután ismét felfelé kezdett araszolgatni, viszont e visszafogott emelkedés sem tartott ki a nap végéig. Végül a szokásosnál alacsonyabb, a nyolcmilliárd forintot közelítő forgalom mellett a BUX 0,2 százalékos veszteséggel, 15 162,55 ponton zárt. Ezúttal a vezető részvényeket lekörözve, a legnagyobb, több mint kétmilliárdos forgalmat a BorsodChem részvényei generálták. A magas forgalom mellett kialakuló eladási nyomás következtében a műanyagipari papírok 1,4 százalékot vesztettek értékükből. A blue chipek közül csak a Mol-papírok tudtak minimális, 0,2 százalékos nyereséggel zárni, miközben a Richter-részvények változatlan áron cseréltek gazdát.
A bankpapírok árfolyamának rövid ideig tartó emelkedését valószínűleg a Morgan Stanley befektetési bank tegnap napvilágot látott értékelése is befolyásolhatta. Az egyik legnagyobb befektetési bank ugyanis legfrissebb értékelésében felülsúlyozásra minősítette az OTP Bankot, s bevonta papírjait a globális banki modellportfóliójába. A szakértők szerint idén csak egy újabb akvizíció esetén nyújthat kimagasló teljesítményt a hazai bankpapír. A Matáv megítélésén jelentősen rontott a Deutsche Bank vételről tartásra való leminősítése. A Reuters hírügynökség tájékoztatása szerint a leminősítés oka a vezetékes-üzletág vártnál gyorsabb csökkenése. Pénteki zárójához képest az OTP 0,3 százalékkal, a Matáv pedig 0,2 százalékkal alacsonyabban fejezte be a napot. A kisebb papírok közül a nap során többször is belendült a Fotex, néha nyolcszázalékos erősödést is felmutatva, ám végül „csupán” 1,7 százalékot emelkedett. A Rába ezzel szemben 5,5 százalékot vesztett értékéből, s 770 forinton zárt.
Hatás nélkül maradt tegnap a Magyar Nemzeti Bank 50 bázispontos kamatcsökkentése. A bankközi devizapiacon délután az eurót 245,88/246,00 forinton jegyezték, 30-40 fillérrel gyengébben a 246,55/65 forintos pénteki árfolyamnál. A forint helyzete 23 bázisponttal, 12,90 százalékra javult a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Négynapos sorozatos visszaesés után tegnap már nyereséggel zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója. Elsősorban az építőipar és a banki szegmens erősödése, illetve a technológiai részvények további erodálódása mellett, a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója 51,12 pontos, azaz 0,45 százalékos nyereséggel, 11 289,49 ponton zárt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.