Ismét etikai bizottság előtt a Vas megyei ügy

Munkatársunktól
2005. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiller István, az MSZP elnöke a párt országos etikai és egyeztető bizottságát kérte fel arra, hogy vizsgálja ki a párt Vas megyei szervezetében történteket – ezt maga a pártelnök jelentette be a szocialisták tegnapi évnyitó rendezvényén. „Rendet kívánunk, erős szervezetet kívánunk Vas megyében” – fogalmazott, hozzátéve: nem engedhetik meg, hogy bárhol önmagába forduló szervezet legyen az országban.
Információink szerint a tegnapi évnyitó előtt ülésezett az MSZP országos elnöksége is, ahol a Vas megyei botrány legújabb fejleményei is szóba kerültek. Úgy tudjuk: a testület tagjai arra kíváncsiak, hogy ki adta ki lapunknak Tóth Csaba megyei elnök levelét. Az is kiderült: a párt egyes szervezetei már hónapok óta tudtak arról, hogy a résztvevők szerint milyen események jártak együtt a belvillongásokkal, ugyanakkor csak most, lapunk cikke után indult el a belső vizsgálat.
Ismert: a Vas megyei régi MSZP-sek azzal vádolták meg a megyébe érkező Tóth Csabát, hogy fiktív szervezetek alapításával szeretné átvenni a hatalmat. Roma vezetők tavaly év elején sajtótájékoztatón az állították, hogy Tóth és köre pénzért léptetett be embereket a pártba. Az időközben megyei elnökké választott Tóth rágalmazási pert indított az ügyben, de ezt elvesztette. Az MSZP országos etikai bizottsága viszont tavaly tisztázta őt a fiktív pártszervezés gyanúja alól. Most azért indult vizsgálat, mert a Tóth köréhez tartozó, a párt helyi ifjúsági szervezetét vezető Szabó Bálint Hiller Istvánhoz írt, s lapunkban ismertetett levelében azt állította: a rágalmazási per egyik tárgyalása előtt nemcsak félájultra verték, hanem meg is erőszakolták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.