Ismét ölt a szén-monoxid

Egy huszonhat éves budapesti fiatalember vesztette életét tegnap Balatonföldváron, ahol egy nyaralóban a kéményből visszaáramló szén-monoxid négy másik embernél súlyos mérgezést okozott. Közülük ketten életveszélyes állapotban fekszenek a siófoki kórház intenzív osztályán.

Zsilka László
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy ember meghalt szén-monoxid-mérgezésben tegnap reggel Balatonföldváron, egy nyaralóban, négyet ugyanezzel a tünettel életveszélyes állapotban szállítottak a mentők a siófoki kórház intenzív osztályára. Két beteg helyzete délutánra javult, a másik kettőé még súlyos – közölte lapunkkal Inczeffy István, az egészségügyi intézmény ügyeletese, aki az ápoltakról nem kívánt többet mondani a hozzátartozók beleegyezése nélkül.
A huszonhat esztendős budapesti fiatalember halálát és a többiek mérgezését az elsődleges vizsgálat adatai szerint a kéményből a lakótérbe visszaáramló égéstermék, a szén-monoxid okozta – tudtuk meg Vas Ferenctől, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Kilencen töltötték a nyaralóban az éjszakát. Az egyik hölgy észrevette, hogy a társaságból valaki a mosdóba tartva összeesett. Utánament, és ekkor észlelte a gázt. Szólt a többieknek – néhányan már nem reagáltak –, kinyitották az ablakokat, s eszméletlen társaikat kivitték a levegőre. A helyszínre érkező mentők egyikükön már nem tudtak segíteni. A rendőrök egy helybeli gázszerelőt hívtak a házhoz, az ő véleménye szerint a gázfűtés hibája miatt történhetett a tragédia. Egyelőre államigazgatási eljárással folyik a vizsgálat, amelybe igazságügyi orvos és műszaki szakértőket is bevonnak.
A katasztrófavédelmi szakemberek minden fűtési szezon elején felhívják a figyelmet arra, hogy cirkoberendezéseket és a konvektorokat ajánlatos hideg idő beállta előtt ellenőriztetni, továbbá a szellőzőnyílásokat mindenkor szabadon hagyni, amikor már működik a fűtőtest. Hasonlóan vélekedett korábban lapunknak nyilatkozva Zacher Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet toxikológiai osztályának főorvosa. A szén-monoxid a levegővel keveredve rendkívül veszélyes, észrevehetetlen elegyet alkot. Ha egy ember vérében az említett gáz értéke felmegy húsz-huszonöt százalékra, akkor még tiszta tudatállapot mellett is végzetes lehet, mert a végtagok bénultságát, az agy maradandó károsodását okozhatja. A szén-monoxid belélegzése fejfájást, hányingert okoz, de mivel az égéstermék szagtalan, kevesen gondolnak mérgezésre.
Gázömlés volt Lajosmizsén szombaton, amikor egy terepjáró letért az útról, felhajtott egy építési telekre, ahol kiütött egy gázcsonkot. A sérült vezetékből ömlött a gáz, ezért a tűzoltók lezárták a környéket. Végül a gázszolgáltató szakemberei elzárták a csapot, így elmúlt a robbanásveszély. A rendőrök a baleset okát és pontos körülményeit még vizsgálják.



Tűz a családi házban. Elhunyt az a férfi, akire a tűzoltók találtak rá tegnap délben Kishunhalason, egy égő családi házban. A Kéve utcai lakó halálát a szemlebizottsági jelentés szerint füstmérgezés okozta. Az áldozat valószínűleg az ágyban dohányzott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.