Ismét tétlen a szaktárca?

Magyarország elveszítheti beleszólási jogát a verespataki aranybánya engedélyezésébe. A Greenpeace és a verespataki Alburnus Maior Egyesület szerint a ciántechnológiával bányászó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) technikai megvalósítási tanulmánya alapján a beruházásnak nincsenek nemzetközi hatásai, így az alapján más országok nem szólhatnak bele a hatósági eljárásba. A mai nap az utolsó, amikor román és külföldi szervezetek, valamint magánszemélyek még észrevételezhetik a dokumentumot. A zöldtárca közleménye szerint Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter már értesítette román kollégáját, hogy nem támogatja az aranybánya megnyitását.

Balázs D. Attila
2005. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Greenpeace felszólítja a magyar kormányt és Persányi Miklóst, hogy haladéktalanul kezdeményezzék egy nemzetközi hatásvizsgálat indítását a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében – mondta Csáki Roland, a környezetvédelmi szervezet kampányfelelőse. Az RMGC által benyújtott dokumentumban ugyanis olyan adatok szerepelnek, amelyek alapján Magyarország kizárható az engedélyezési folyamatból. A környezetvédők emlékeztettek rá, hogy a Verespatakon kitermelési jogot nyert kanadai–román vállalat december 14-én nyújtotta be a román hatóságoknak a Verespatakra és környékére tervezett aranybánya technikai megvalósítási és környezeti hatástanulmányát, néhány nappal azután, hogy a romániai választásokon győzött az addigi ellenzék, valamint azután, hogy a magyar kormány nem emelt kifogást az Európai Unió által Romániának adott átmeneti mentességek ellen. Ez utóbbiak közül több éppen a Verespatakon is alkalmazandó ciános bányászati technológiák alkalmazását könnyíti meg. Ha a magyar kormányzat nem tesz azonnali diplomáciai lépéseket, a tanulmányt a román hatóságok ebben a formájában fogadhatják el. Ez esetben elmarad az egyébként kötelező nemzetközi hatásvizsgálat, mindazon ígéretek ellenére, amelyeket Persányi Miklós kapott az idő közben már lemondott román kormány környezetvédelmi miniszterétől – hangsúlyozták.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint Persányi levélben közölte frissen kinevezett román kollégájával, hogy hazánk nem támogatja a Verespatakra tervezett külszíni aranybánya megnyitását. A zöldtárca vezetője hivatalos tájékoztatást szeretne a beruházás engedélyezési eljárásáról, és személyes találkozót is kért Sulfina Barbu miniszter asszonytól. Persányi levelében kiemelte, hogy azért nem támogatja a Gold Corporation Verespatakra tervezett beruházását, mert a projekt nagyságrendje olyan jelentős, hogy nemcsak az ottani tájon ejtene súlyos sebet, hanem a zagytározó tó esetleges szivárgása vagy kiöntése esetén nagy ciánkoncentrációjú szennyező anyag jutna a Tisza vízgyűjtő területére.
A bukaresti Cotidianul napilapban írtak szerint Sulfina Barbu egyetért a bányaprojektet ellenző civilekkel. – Nem fogok kiadni olyan jóváhagyást, ami a környezet szennyezésével jár – fogalmazott, hozzátéve, hogy áttanulmányozza a beruházók dokumentumát.
Az RMGC tanulmányát a verespataki Alburnus Maior Egyesület értékelte. (A teljes dokumentum internetes elérhetősége: www.rosiamontanagoldcorp.com) A környék megmentéséért küzdő 350 verespataki és száz bucsonyi családot tömörítő szervezet tiltakozó felhívásában közzétette, hogy a Gold környezetvédelmi hatástanulmánya több helyütt sántít és hiányos. Mindenekelőtt a nemzetközi vetületet rejti véka alá, pedig a beruházás az 1994-es szófiai Duna védelmi egyezmény és a 1992-es, az ipari balesetek nemzetközi hatásával foglalkozó helsinki konvenció rendelkezései alól sem bújhatna ki. A dokumentum ezenkívül hiányosan értekezik a ciános aranybányászatnak a vidék ökoszisztémájára és ez emberi egészségre gyakorolt hatásáról, a derítetlen víz használatáról, valamint az itt fellelhető egyedi kulturális örökség védelméről.
Figyelmeztettek arra is: azok a verespataki bányajáratok, amelyeket már a római hódítás előtt is használtak, műemléki védettséget élveznek. – Nem akartunk hinni a szemünknek a hatástanulmányt olvasva. Az RMGC talán törvények felettinek tartja magát? – kommentálta a helyzetet Eugen David, az Alburnus Maior elnöke.



Fideszes felszólítás a kormánynak. A Fidesz környezetvédelmi kabinetje közleményében felhívta a kormányt, haladéktalanul kezdeményezzék az Európai Unió környezetvédelmi bizottságánál, hogy a verespataki beruházás ügyében nemzetközi szakértők vizsgálják meg a tervezett létesítmény környezeti kockázatait, egyszersmind a felmerülő veszélyhelyzetet. A Turi-Kovács Béla kabinetvezető által jegyzett dokumentumban ez is olvasható: „Felhívjuk a magyar kormányt, tegyen meg minden diplomáciai lépést annak érdekében, hogy egy újabb, másfél millió magyar embert veszélyeztető, második ciánkatasztrófa teljességgel elkerülhető legyen.” Turi-Kovács úgy véli, a diplomáciai lépések elmaradásáért a magyar kormányt teljes felelősség terheli.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.