Izraeli katonai források szerint a Mahmúd Abbász palesztin elnök megválasztását követő első súlyos merénylet három elkövetője teherautóba rejtett, több mint száz kilogrammos robbanószerkezetet hozott működésbe a Karni átkelőhelyen, a Gázai övezet déli részén.
Tegnap esti hír, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök a támadás miatt minden kapcsolatot befagyasztott a palesztinokkal. Ezt megelőzően Izrael lezárta a Gázai övezetbe vezető összes átkelőt. Az intézkedés addig marad érvényben, amíg a palesztinok nem tesznek lépéseket a terrorizmus megfékezésére – jelentette a Háárec izraeli napilap. Cipi Livni izraeli igazságügy-miniszter az izraeli hadsereg rádiójában azt hangoztatta: a merénylet nem tántoríthatja el Izraelt attól a szándékától, hogy 2005-ben kivonja katonáit a Gázai övezetből, és kiürítse az ott lévő zsidó telepeket.
*
Cipi Livni hozzátette: meg kell erősíteni Mahmúd Abbász palesztin elnök helyzetét, abban a reményben, hogy egy idő múlva képes lesz megfékezni a terrorszervezeteket. Szerinte azonban a palesztin vezetőnek határozott lépéseket kellene tennie a merényletek megakadályozására. Az akciót három radikális palesztin szervezet is magára vállalta. Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, a Fatah szervezetéhez kötődő csoport közleményben tudatta, hogy két harcosa vesztette életét egy „mártírhadműveletben”. A Hamász radikális mozgalom katonai szárnya, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok és a Népi Ellenállás Bizottságai nevű palesztin szervezet fegyveres csoportja, a Szalaheddin Brigádok ugyanakkor szintén magára vállalta a merénylet elkövetését.
Mahmúd Abbász elítélte a merényletet. „Ezek a támadások, továbbá Izrael múlt heti, kilenc palesztin életét követelő fegyveres támadása nem szolgálja a béke ügyét” – jelentette ki Abbász, aki újságírók előtt ismételten a négy éve tartó vérontás beszüntetésére szólított fel. Mohamed Dahlan korábbi palesztin belbiztonsági miniszter pedig felszólította a radikális palesztin csoportokat, hogy céljaikat ne az erőszak eszközeivel igyekezzenek megvalósítani. „Elérkezett az idő ahhoz, hogy a Palesztin Hatóság lemondjon hatalmi monopóliumáról, az ellenzék pedig a maga részéről hagyjon fel azzal, hogy a palesztin vezetéssel és néppel megpróbálja elfogadtatni az erőszak logikáját” – közölte a politikus. A Hamász egyik ciszjordániai vezetője, Haszán Juszef szerint a merénylet nem Abbásznak szóló üzenet volt, hanem „önvédelmi cselekedet az izraeli erőszak eszkalációja, a gyilkosságok és behatolások politikájával szemben”. Közben a Gázai övezetbeli Dzsabalíja menekülttáborban több ezer palesztin vonult fel a sikeres merényletet ünnepelve a szélsőséges fegyveres csoportok felhívására.
Alig négy nappal a palesztin elnökválasztások után Gázába visszatértek az öngyilkos merénylők, akik az olasz lapok szerint az eddigi legvéresebb akciójukat követték el Mahmúd Abbász győzelme óta. A liberális La Repubblica szerint a palesztin milicisták öngyilkos merénylete véget vethet az elnökválasztás teremtette optimista nemzetközi légkörnek. A lap kiemeli azt is, hogy a gázai átkelőnél lévő katonai bázis mellett elkövetett támadást Izrael azonnal rakétacsapásokkal torolta meg, egy helikopter palesztin menekülttáborra lőtt ki két rakétát.
Gaszán al-Hatíb palesztin munkaügyi miniszter közben úgy vélekedett, a karni támadással nem az új palesztin elnökhöz intéztek kihívást a fegyveres csoportok, hanem Izraelt figyelmeztették, mire számíthat, ha folytatja támadásait.

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében