Járványt okozhat a madárinfluenza vírusa

Ismét két ember halálát okozta Vietnamban a madárinfluenza, így az elmúlt év vége óta már kilenc halálos áldozata van a veszélyes vírusnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világméretű járvány kitörésétől tart.

Hírösszefoglaló
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két újabb madárinfluenza okoz-ta halálesetről számoltak be a hét végén a vietnami egészségügyi hatóságok. Az egyik áldozat egy, a Mekong folyó deltavidékéről származó nő (ezt a területet tartják az újra terjedő fertőzés egyik gócpontjának), a másik egy Bac Lieu tartományban nevelkedett tizenhét éves fiú, aki nem sokkal azután halt meg, hogy levágott és elfogyasztott egy csirkét. A fiú már január 15-én belehalt a betegségbe, de a hírt csak most tették közzé – jelentette az AP hírügynökség.
A két most bejelentett esettel együtt a tavalyi év vége óta már kilenc vietnamit ölt meg a kór, amely 2003 óta összesen huszonkilenc áldozatot szedett az országban. Az idén megfertőzöttek ismert számát nem közölték, tudni lehet azonban, hogy egy, a hónap első felében meghalt férfi egész családját madárinfluenza miatt kezelik, valamennyien kacsahúst fogyasztottak.
Mivel az idei halálesetek közül ötre az elmúlt négy nap alatt derült fény, a hatóságok az újabb járvány megfékezésére átfogó óvintézkedéseket helyeztek kilátásba. A betegség felbukkanását az idén már az ország területének egyharmadán tapasztalták, az év eleje óta már 410 ezer baromfit kellett leölni. – Az esetek többségében halált okozó H5N1 vírus több területen és nagyon gyorsan terjed már az emberek között is – közölte Cao Duc Phat mezőgazdasági miniszter. A vietnami szakemberek szerint a madárinfluenza veszélyesebb, mint a SARS, ami világszerte több száz ember halálát okozta 2003-ban. A kórházakban már készülnek a madárinfluenza-járvány újabb kitörésére, s január 27-ig tájékoztatniuk kell a miniszterelnököt a megtett intézkedésekről.
A WHO ismét közzétette aggodalmát, hogy a vírus már létrehozta mutációját, amely emberről emberre is átterjeszti a kórt, s világméretű járványt okozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.