Jogerősen elítélték az anyagyilkost

Bálint József
2005. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerős döntésével helybenhagyta tegnap a Szegedi Ítélőtábla annak az 54 éves szentesi férfinak a büntetését, akit tavaly októberben emberölés miatt 12 év börtönre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság.
A vádirat szerint a fiatal kora óta italozó életmódot folytató Molnár Péter egy lakásban élt édesanyjával, aki egészségi állapota miatt gyakran szorult gyógykezelésre. Időnként, amikor kórházba került, a fia még a nyugdíját is elitta. A vádlott a bűncselekmény elkövetésének napján, 2003. szeptember 2-án is italozással kezdte a napot. Déltájban érkezett haza a kocsmából, majd szóváltásba keveredett 81 éves édesanyjával. A vita hevében Molnár tarkón ütötte az idős asszonyt, aki a földre esett. A vádlott ekkor egy másfél méter hosszú vasalózsinórt az anyja nyaka köré tekert, majd mellkasára térdelve a zsinórral addig szorította, amíg meg nem fulladt. Miután látta, hogy áldozata már nem él, az ágyra helyezte, és elment otthonról. Este még visszatért, de másnap ismeretlen helyre távozott. A rendőrök napokkal később körözés alapján fogták el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.