Kemény bírálat a Magosztól

Nagy Ottó
2005. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos nagygyűlést hív össze február másodikára a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) – amelyre meghívja Németh Imre agrárminisztert, valamint más érdekképviseleteket is –, hogy megtárgyalják a mezőgazdaságban kialakult és megoldatlan problémákat, az agrár-költségvetési és a támogatási kérdéseket – ismertette tegnap Jakab István az érdekképviselet elnökségi ülését követően. Az okok között megemlítette, hogy mára bebizonyosodott, a tavalyi agrárköltségvetésben nem szerepeltek az uniós területalapú kiegészítő támogatások, és a területalapú támogatásoknak idáig csak 13 százalékát fizették ki, döntően a kisgazdaságoknak, amelyek nagy számuk ellenére csak kis részt képviselnek a termelésben. A felfüggesztett támogatások, illetve a pályázatok befogadásának felfüggesztése pedig azt jelenti, hogy elfogytak a tárca rendelkezésére álló források. (Ezt az álláspontot egyébként a Magyar Rádiónak adott nyilatkoztában Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára is megerősítette.) – Az intervenció nem működik, hiába ajánlottak fel eddig a gazdák 3,2 millió tonna gabonát, és úgy néz ki, hogy mintegy kétmillió tonna gabona kezelésének kérdése megoldatlan. Az pedig, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal úgy nyilatkozott: csak a raktárral rendelkezők számára biztosítja a felvásárlást, nem sok jót vetít előre a továbbiakban – tette hozzá Jakab István.
Nemcsak az érdekképviselet, hanem az MSZP agrárpolitikusai is elégedetlenek a földművelésügyi tárca tevékenységével. Olyannyira, hogy a közelmúltban kritikát is megfogalmaztak a tárca ellen – értesült a Világgazdaság. A kritikai él többek között az intervenciós gabonafelvásárlás és a tavalyi uniós területalapú támogatások kifizetésének elhúzódását érinti, de elmarasztalóan szól az idén január elsejével felfüggesztett támogatásokról is. A szocialista politikusok – bár ezt Karakas János MSZP-s képviselő cáfolta – személyi kérdéseket is érintenek, és legszívesebben Benedek Fülöp közigazgatási államtitkárt látnák a falakon kívül. Karakas megjegyezte: napi problémákkal foglalkoznak, ezért valószínű, hogy a termelők az idén is számíthatnak a tavalyihoz hasonló faktoring ügyletekre.
A Magosz tegnapi ülésén megjelent Benedek Fülöp elmondta, a múlt évi egyszerűsített, területalapú uniós támogatást eddig 125 ezer gazda kapta meg, és azok, akiknek nincs adategyeztetési gondjuk, várhatóan február végéig hozzájutnak pénzükhöz, míg mások várhatóan csak április végén kapják meg a nekik járó pénzeket. A személyével összefüggő kérdésekre az államtitkár kitérő választ adott, úgy fogalmazott, hogy a szocialista párttal a miniszter és a politikai államtitkár tartja a kapcsolatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.