Kétséges a lengyel választás időpontja

2005. 01. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Általános bizonytalanság övezi Lengyelországban a parlamenti választások időpontját. A hosszú ideje botladozva kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) ugyan már többször ígéretet tett arra, hogy tavaszra hozza előre a voksolást, a párt mélyrepülése miatti taktikázás azonban egyre gyakrabban vet fel egy, az elnökválasztással összekapcsolt őszi dátumot.
Marek Dyduch, az SLD főtitkára a napokban jelentette be hivatalosan, hogy pártja beleegyezik az őszszel esedékes parlamenti választások előrehozatalába. A népszerűségét vesztett párt ezzel – az adott kérdést érintő belső megosztottsága ellenére – engedett az ellenzék és Aleksander Kwasniewski köztársasági elnök nyomásának. Wlodzimierz Cimoszewicz, a szejm minap megválasztott elnöke úgy nyilatkozott, hogy a fő kormányzó erő május 5-ét tekinti a parlament feloszlatására legcélszerűbb időpontnak, így június 19-én meg is lehetne tartani a választásokat.
Az ellenzék azonban arra figyelmeztet, hogy ez esetben az egybeesne II. János Pál pápa tervezett látogatásával, ezért számára ez a dátum nem fogadható el. Jan Rokita, a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetője nyíltan felvetette, hogy június 19-i dátum kijelölésével az SLD esetleg sandán meg akarja hosszabbítani kormányzását, tudván, hogy Lengyelországban nem lehet választásokat rendezni a pápa látogatásával azonos időben.
Mivel a megosztott baloldal a jelenlegi felmérések alapján együttesen sem nagyon számíthat 10-12 százalékosnál jobb eredményre, megfigyelők sem zárják ki, hogy az SLD időnyerésre, a választások kitolására játszik. Addig ugyanis tisztázni lehetne a belső erőviszonyokat, ami esetleg növelhetné az esélyeket. Kérdéses ugyanis, hogy a Marek Borowski vezetésével kiszakadt Lengyel Szociáldemokrata Párt és az SLD is bejuthat-e a szejmbe, avagy közülük csak az egyik. Ráadásul a 2001-ben még 41 százalékot szerzett posztkommunistákat még inkább megosztotta, hogy a decemberi kongresszuson az ügynökbotrányok sorában érintett Józef Oleksy váltotta a pártelnöki székben Krzysztof Janikot, aki létrehozta a Borowskiék felé kacsingató Szociáldemokrata Jövő elnevezésű platformot.
Oleksyék érezhetően arra játszanak, hogy a szejm elnökeként előtérbe tolt, viszonylag népszerű Wlodzimierz Cimoszewicz kissé feltornázhatja a párt népszerűségét is, ami legalábbis a parlamenti küszöb biztos átlépését jelenthetné. E taktika része, hogy a voksolást kössék össze az elnökválasztással, amelyen az SLD jelöltje szintén a jelenlegi államfő, Aleksander Kwasniewsi emberének tartott exkülügyminiszter. Mások szerint a túlélésért küzdő posztkommunisták számára az egyetlen esélyt az jelentené a parlamentbe kerülésre, ha minél előbb sor kerülne a választásokra. A korrupciós és ügynökbotrányok által megtépázott pártot ugyanis nemcsak az úgynevezett Orlengate és Oleksy ügynökmúltja kíséri majd végig a kampányon, hanem újabb csontvázak is kidőlhetnek a szekrényből. Olyanok, mint legutóbb a titkosszolgálatok volt vezetőjének ügye, akiről kiderült, hogy az ellenük kezdett vizsgálatokról előre értesítette az SLD-hez közeli üzletembereket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.